Skip to content

Területi forduló az iskolánkban

A Kazinczy-díj Alapítvány – Péchy Blanka emlékére kuratóriuma a 2022/2023-as tanévre is meghirdette az általános iskolák 5-8. osztályos, valamint az e korosztálynak megfelelő középiskolai osztályok tanulóinak a Kazinczyról elnevezett „Szép magyar beszéd” versenyt.  Örömmel vállaltuk, hogy a magyar közoktatás egyik legpatinásabb versenyformájának területi fordulóját a tavalyi év után ismét megrendezzük. A megmérettetésre 2023. február 15-én 14 órai kezdettel került sor az iskolánkban. A versenyző diákoknak egy szabadon választott szöveg felolvasása után egy kötelező szöveggel kellett a zsűritagok elé állniuk. Nyolc intézményből az 5-6., illetve a 7-8. évfolyamon összesen 21 diák vállalta a szereplést.
A nehéz helyzetben lévő döntéshozók értékelése után a következő eredmény született:

5-6. évfolyam:

  1. helyezés: Horváth Sára Bíborka (Zichy Antónia Általános Iskola, Ikervár)
  2. helyezés: Csuka Dorka (Celldömölki Városi Általános Iskola, felkészítő tanára: Szabóné Nagy Henriette tanárnő)
  3. helyezés: Kovács Lili (Szent László Katolikus Általános Iskola, Sárvár)

Különdíj: Komláti Arnold András (Celldömölki Városi Általános Iskola Alsósági Tagiskolája)

7-8. évfolyam:

  1. helyezés: Harami Botond (Szent László Katolikus Általános Iskola, Sárvár)
  2. helyezés: Csuka Dániel (Celldömölki Városi Általános Iskola, felkészítő tanára: Küllei Katalin tanárnő)
  3. helyezés: Martonfalvi Emma (Szent László Katolikus Általános Iskola, Sárvár)

Különdíj: Fider Péter (Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola)

A harmadik (regionális) fordulóban Harami Botond (felkészítő tanára: Dr. Szalai Ferencné)
képviseli térségünket.
Gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítő tanáraiknak!

Iskolánkban 2023.02.06-10. között Fejfrissítő hét volt, melynek célja, hogy a közismereti
tanórákon javuljon a koncentráció, így az oktatás hatékonysága. Emellett csökkenjen a
tanulók egyhuzamban inaktívan töltött ideje és stressz-szintje, ami hozzájárul a jobb
egészséghez. A Fejfrissítő Hét a közismereti tanórák 3-5 perces, irányított megszakítását
jelentette fizikai aktivitással vagy relaxációs gyakorlatokkal, melyre a tanóra alatt bármikor
sor kerülhetett, amikor a tanár arra alkalmasnak látta a helyzetet. Alsóban a tanító nénik
gyakrabban alkalmazták már eddig is, hogy közismereti órákon egy-egy mozgásos feladattal
felfrissítsék a tanulókat. Felsőben is nagy sikere volt az aktív óráknak. Néhány feladat, ami
közkedvelt volt a héten:

Székfoglaló- szófajok gyakorlása

Szavak jelentésének gyakorlása – nyelvtan órán

A tanult szófajok felismerését gyakoroljuk mozgással összekötve.

Szavak felsorolása közben a tanulóknak a megfelelő mozgást kell végezniük.
Ki? Mi? kérdésre válaszoló szavak (főnév) – Emeljétek mindkét karotokat magastartásba!
Milyen? kérdésre válaszoló szavak (melléknév) – Guggoljatok le!
Más szófajú szót hallatok – Ugorjatok terpeszállásba és tegyétek csípőre a kezeteket!

Sheriff - szabályjáték történelmi témában –

1 ember áll a kör közepén ő a seriff, kezével formált pisztollyal lelő valakit (közben egy
„bumm" lehet az elhangzó dörrenés), akinek le kell guggolnia, a mellette álló két embernek
pedig egymásra kell lőnie, az esik ki a szomszédok közül, aki később lő vagy rosszkor lő,
vagy nem guggol le.

A kategóriát pedig egy-egy történelmi témához kell/lehet igazítani. A középen álló választ
egy témát, rámutat arra, akit lelő, a két szomszédnak pedig a kategóriában kell válaszolnia a
bumm helyett. Pl.: A középen álló az ipari forradalom találmányait dobja be témának és egy-
egy találmányt kell megnevezni a szomszédoknak.

Kazinczy-verseny
A „Szép magyar beszéd” verseny iskolai fordulóját 2023. február 7-én rendeztük meg
intézményünk könyvtárában. A megmérettetésre jelentkező diákok egy szabadon választott,
valamint egy kötelező szöveggel léptek a zsűritagok elé. A két korcsoportban a következő
eredmények születtek:


5-6. évfolyam:

  1. helyezett: Perlaki Márk 5. b
  2. helyezett: Csuka Dorka 5. b
  3. helyezett: Németh Csenge 5. c

7-8. évfolyam:

  1. helyezett: Csuka Dániel 8. b
  2. helyezett: Nagy Dávid 7. c
  3. helyezett: Szabó Dominik 7. a

Iskolánkat Csuka Dorka és Perlaki Márk (felkészítő tanáruk Szabóné Nagy Henriette), valamint Csuka Dániel (felkészítő tanára Küllei Katalin) képviselik a területi fordulóban.


A tanulóknak és felkészítő tanáraiknak köszönjük a munkájukat!
Szeretettel gratulálunk! Sok sikert kívánunk a területi versenyen!

A celldömölki zeneiskola szervezésével 2022.12.09.-én rendezték meg az Ádám Jenő Népdaléneklési Versenyt, ahol iskolánk 15 tanulója sikeresen szerepelt a csoportos és az egyéni kategóriákban egyaránt. A legjobb eredményt Nagy Dávid 7.d osztályos tanuló érte el, akit a zsűri ezüst oklevéllel jutalmazott. A csoportos fellépők bronz oklevelet vehettek át:

-" Bés" lányok( 5.b): Benkő Boglárka, Mórocz Liza, Takács Kármen, Nagy Fanni, Varga Gréta, Bálint Ágnes, Molnár Borbála, Egri Stella

-Daloló madárkák( 5.c): Bodnár Dominik, Csillag Zalán, Taliszter Ernő Benett

-Zenekedvelők( 6.b): Antal Kristóf, Kocsi Botond, Szabó Kristóf Sándor

Köszönjük a részvételt és a lelkiismeretes felkészülést!

2022. december 7-én került megrendezésre az Országos Történelem Verseny iskolai fordulója.

A következő tanulók jutottak tovább a megyei megmérettetésre:

7.b

Lakat Piroska

Felkészítő tanár: Pesti Arnold

8.b

Csuka Dániel

Katona Áron

Felkészítő tanár: Bődi Gábor

8.c

Sulyok Zsófia

Sulyok Balázs

Felkészítő tanár: Horváthné Boros Enikő

Gratulálunk diákjainknak és sok sikert kívánunk a továbbiakban!

A többi részvevőnek is köszönjük a munkáját!

A Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium szervezésében 2022. december 7-én megtartott Természettudományi versenyen csapatunk a 2. helyezést érte el.

A csapat tagjai: Jóna Janka, Sipos Salome, Tüzes Dóra.

Felkészítő pedagógusok: Tőke Zsuzsanna, Gálné Nagy Erika.

Gratulálunk!

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial