Skip to content

Iskolánkban 2025. február 21-én került megrendezésre a nyolcadik alkalommal megrendezett Magyar Parasport Napja. A Lélekmozgató program keretében diákjaink a testnevelés órákon kipróbálhatták a fogyatékos sportjátékokat, valamint érzékenyítő programokon vehettek részt. A programsorozat célja, hogy a tanulók közelebb kerüljenek egymáshoz és megismerjék a fogyatékos sportok csapatsportágait. A sport szeretete és a parasportok kipróbálása hozzájárulhat ahhoz, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz az épek és a fogyatékossággal élők. Diákjaink négy helyszínen próbálhatták ki a vakfutást, az ülőröplabdát, az egykezes/egylábas floorballt, a csörgőlabdát, a kerekesszékes vívást és aerobikot, valamint akadálypályán segíthették át társaikat.

Iskolánk tanulói február 22-én Sárváron részt vettek az MKSZ "Sulikézi Fesztivál" II. korcsoportos rendezvényén. Közel másfélszáz gyerek jelent meg a Nyugat-Dunántúlról a Vas Vármegyei Kézilabda Szövetség által szervezett eseményen. A nyílt edzésen először labdás ügyességi feladatokat teljesítettek a gyerekek, majd szivacskézilabda-villámtornán vettek részt. A program egyik szervezője és aktív résztvevője Farkas Ágnes, olimpiai-és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó volt.

Januárban iskolánk diákjai ismét élvezhették a téli sportok varázsát, és a hideg időjárás sem tántoríthatta el őket a szabadtéri mozgástól! ❄️⛸️ A hóesésben izgalmas hócsaták alakultak ki az évfolyamok között, és még egy szép hóember is készült! ☃️ A korcsolyázás szerelmesei Pápán és Ajkán a helyi korcsolyapályákon taposták a jeget, kihasználva a téli sportok adta lehetőségeket. 🏒 #ISCA #MDSZ #MovingSchoolsChallenger

Decemberben iskolánk tanulói nagyon sokféle mozgásban vettek részt. Az alsósok, felsősök fesztiváloztak, versenyeztek, táncoltak, tekéztek, bowlingoztak. Nagyon mozgalmas, vidám hónappal zártuk az évet. #ISCA #MDSZ #MovingSchoolsChallenger

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial