Skip to content

Színházi előadáson jártunk

Január 19-én iskolánk 8. b osztályos tanulói az Elekes Dóra könyvéből készült A muter meg a dzsinnek című színházi nevelési előadáson vettek részt.
A tantermi bemutató főszereplője Boznánszky Anna volt, aki a celldömölki Soltis Lajos Színház és a budapesti Káva Kulturális Műhely tagja, színész-drámatanár. A kétlépcsős színházi nevelési programban Kardos János – szintén a Káva színész-drámatanára – segítette a munkáját.

A mű egy kislány, Panna és az édesanyja  szenvedélybetegségének történetét, az otthoni problémákat dolgozza fel a fantáziavilágon keresztül. Az előadás középpontjában Panna, az ő magára hagyottsága és a képzeletvilága áll.

Az egyszemélyes előadás után a diákok közösen gondolkodtak Annával és Jánossal. Beszélgettek a látottakról, majd két csoportban feldolgozták a történetet, valamint tovább is vitték a szálakat. Mi történhetett Pannával és az édesanyjával, hogy élnek, mondjuk több év elteltével?

Köszönjük az élményt Anna és János, valamint a nagyszerű lehetőséget a két színháznak!

2023. december 5-én került megrendezésre a Kárpáti Kelemen megyei történelem csapatverseny iskolai fordulója, melyen a '48-as trió' eredményesen szerepelt, így számukra lehetőség nyílik a megyei fordulón való részvételre.

A csapat tagjai: Boros Illangó, Busa Letti, Lakat Piroska 8.b osztályos tanulók.

Felkészítő tanár: Bődi Gábor

Gratulálunk és sok sikert kívánunk a továbbiakban!

Nincs elérhető leírás.

A Mátrix Közhasznú Alapítvány „Idén segíts Te is egy csokival! „ felhívásához csatlakozott iskolánk 6.A osztálya, szinte teljes létszámmal. Rengeteg csokit gyűjtöttek össze a karácsonykor is kórházban fekvő gyerekeknek, hogy egy kis örömet csempésszenek a kis betegek életébe. A postára adott nagy doboznyi csokoládé mellé számos jókívánságot is megfogalmaztak és papírra vetettek.

2023. december 7-én került megrendezésre az Országos történelem tanulmányi verseny iskolai fordulója. Szabó Kristóf Sándor 7.b osztályos tanuló továbbjutott a megyei megmérettetésre.

Felkészítő tanárai: Horváthné Boros Enikő és Bődi Gábor.

Gratulálunk Kristófnak és sok sikert kívánunk a továbbiakban!

A többi részvevőnek is köszönjük a munkáját!

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial