Skip to content

Tanévkezdés szülőknek

Tisztelt Szülők, Diákok!

Iskolánkban szeptember 1-jén megkezdődik az új tanév.

Reményeink szerint normál tanrendben, azaz iskolai tanórákkal.

 

Szeretnék néhány tudnivalót megosztani Önökkel, Veletek:

  1. Tanévnyitó ünnepség csak az első és második osztályosok részére lesz a Széchenyi utcai épület udvarán 8 órakor. Kérem, hogy a gyerekeket maximum két hozzátartozó kísérje!
  2. A felsőbb éveseknek osztályfőnöki órák lesznek az első két órában (érkezés a szokott időben, azaz 7:30-ig). A diákoknak nem kell ünneplőben jönni! A szülők nem jöhetnek be az iskolába!
  3. Egyébként is kérek Mindenkit, hogy ezentúl csak a bejárati ajtóig kísérje gyermekét, az iskolába felnőttek nem jöhetnek be!
  4. Tankönyvosztás az első napon lesz, ekkor kapják meg a diákok az órarendjüket is.Első napra tehát elég, ha egy jegyzetfüzetet és íróeszközt hoznak a tanulók, illetve egy táskát a tankönyveknek.
  1. A diákok számára a maszk viselése kötelező lesz a folyosókon, aulákban, büfénél, közösségi terekben. Ezért kérek minden szülőt, hogy gondoskodjon arról, hogy gyermekénél legyen orrot és szájat eltakaró maszk, amelyben érkezik az iskolába! Csak maszkban lehet belépni az épületekbe! A maszk viselése nem lesz kötelező az osztálytermekben. A maszk viselése kötelező a tömegközlekedési eszközökön és az iskolabuszokon is!
  2. Valamint kérem, hogy minden tanuló tartson magánál kézfertőtlenítőt, annak ellenére, hogy mi is igyekszünk minél több helyre elhelyezni azt!
  3. A nevelési-oktatási intézményeket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató tanuló látogathatja. Kérjük, az intézmények tájékoztassák a szülőket arról, hogy amennyiben gyermeküknél tüneteket észlelnek, gondoskodjanak az orvosi vizsgálatról. A szülő köteles az iskolát értesíteni, ha a gyermeknél koronavírus-gyanú vagy igazolt fertőzés van.
  4. Amennyiben krónikus betegséggel élő gyermek az új koronavírus okozta járványügyi helyzet miatt speciális eljárást, védelmet igényel, erről a kezelőorvosnak kell döntenie, mely alapján a szükséges intézkedéseket a szülővel egyeztetjük.
  5. Amennyiben a tanuló sárga, illetve piros besorolású országból érkezik, vagy egyéb ok miatt házi karanténban tartózkodásra kötelezik, azt kérem jelezzék az iskola felé! Ezen időszakban a tanuló az otthona elhagyása nélkül, a pedagógusokkal egyeztetett kapcsolattartási és számonkérési forma mellett részt vehet az oktatásban.
  6. Az iskolával való kapcsolattartásra kérem, hogy az elektronikus ügyintézést használják elsősorban (Kréta, e-mail).
  7. Az egyéb szabályokat az osztályfőnökök fogják ismertetni a tanulókkal az első tanítási napon.

 

Köszönöm a segítő együttműködést!

Mindenkinek sok sikert kívánok az új tanévre!

 

Köszönettel:

Viola István intézményvezető

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial