Skip to content

Majthényi Panna országos bajnok

Magyar bajnoki címet szerzett a fogathajtók fedeles országos bajnokságának döntőjében egy Vas megyei kislány, a 12 esztendős Majthényi Panna.

Forrás: vaol.hu PÓNI-EGYESFOGATÁVAL NYERT A 12 ÉVES HAJTÓ 

Március helyett – a koronavírus-járvány miatti hosszú kényszerszünet után – csak most volt mód befejezni a fogathajtók fedeles idényét. Az országos döntőt a járványügyi előírásoknak megfelelően szabadtéren, a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság Lipicai Lovasközpontjában rendezték meg. Azok állhattak rajthoz, akik a 2019/2020-as szezon addigi hat fedeles versenyének valamelyikén minősítő pontokat tudtak szerezni.

A póni egyes kategóriában még decemberben, a fővárosi Nemzeti Lovardában kvalifikálta magát a döntőre a Celldömölki Városi Általános Iskola hatodik osztályos tanulója, az Egyházashetyén élő Majthényi Panna. Nagyon bátran versenyzett a 790 méteres, a maraton- és akadályhajtás elemeivel nehezített pályán – mindkét fordulóban, így azok összesítésében is az első helyen végzett kategóriájában. Ő az első Vas megyei fiatal hajtó, aki fedeles országos bajnoki címet szerzett.

 

A 12 éves Panna egyedül állhatott fel a dobogó legfelső fokára, de sikerében nagy szerepe volt hűséges társának, a Villám nevű, nyolcéves szürke welsh póninak, illetve a felkészülését végig segítő, a versenyen pedig segédhajtóként közreműködő bögötei Görög Gábornak is. Utóbbi most nem hajtott, de ő is az újhartyáni illetőségű Nemzeti Fogathajtó Akadémia SE versenyzője.

Panna már kétévesen örök barátságot kötött a lovakkal, már akkor, Bükön lovagolt – persze még futószáron vezetett lovon. A fogathajtással három évvel ezelőtt, Egyházashetyére költözésük után kezdett foglalkozni. Abban az évben érkezett hozzá – karácsonyi ajándékként – Villám. A sikeres rajtengedélyvizsga óta már jó pár versenyen indultak együtt szerte az országban, Vas megyében Gencsapátiban és Szelestén is.

Mivel saját istállójukban tartják a pónit, Panna a karanténidőszak alatt is tudott gyakorolni otthon, illetve a hetyei erdőben – két hetet kivéve, amikor Villám gyengélkedett. Hogy mit hozhat a jövő? Remélhetőleg még több sikert. Az egynapos és fedeles viadalokon továbbra is Villámot hajtja majd Panna, de mint édesanyja, Beni Judit elárulta, a háromnapos, nagyobb terhelést jelentő versenyeken valószínűleg másik lóval áll majd rajthoz.