Beszélni nehéz
Iskolánkban 2019.január 29-én került sor a „Szép Magyar Beszéd” verseny celldömölki, Celldömölk környéki, sárvári és Sárvár környéki iskolák területi fordulójának megrendezésére.
Péchy Blanka színművésznőnek 1960-ban tett alapítványa indította el a Kazinczyról elnevezett SZÉP MAGYAR BESZÉD versenyt, amely az eltelt öt évtized során országos mozgalommá vált. A Kazinczy-díj alapítója a Kazinczy-versenymozgalmat kiterjesztette az általános iskolás korosztályra is. Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja.
A vetélkedő résztvevőinek egy kötelező és egy szabadon választott 20-25 soros prózai szöveget kell felolvasniuk. A szöveg csak eredeti, magyar – 20-21. századi – közlő prózai stílusban megírt mű lehet, amely nem tartalmaz párbeszédet, sem régies, sem tájnyelvi (nyelvjárási), sem kevéssé ismert idegen szavakat.
A versenyt az 5-6. (11-12 éves korcsoport) és a 7-8. (13-14 éves korcsoport) évfolyamos tanulók számára külön-külön hirdetik meg.
Az idei területi versenyen intézményünket 2-2 tanuló képviselte korcsoportonként.
A 11-12 évesek megmérettetésében Gálik Nóra 5.d osztályos tanulónk I. helyezést, Sali Dorka 6.a osztályos tanulónk II. helyezést ért el.
Felkészítő tanáruk: Szabóné Nagy Henriette.