Skip to content

2023. november 16-án versmondó versenyen vett részt iskolánk négy tanulója a Celldömöki Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. A rendezvényen elhangzó versekkel - az elmúlt évek hagyományaihoz híven - az intézmény névadója előtt tisztelegtek a versenyzők, akik két alkotással készültek a megmérettetésre. A kötelező vers Petőfi Sándor bármely költeménye volt, a másik pedig szabadon választható.

Bodnár Dominik és Perlaki Márk az 5-6. osztályosok korcsoportjában, Berki Márton és Németh Péter pedig a 7-8. osztályos kategóriában mutatta be a választott verseket.

A zsűri Németh Péter 8. b osztályos tanulónk szavalatát a III. helyezéssel jutalmazta. Péter Petőfi Sándor Szeptember végén és Wass Albert Vers című alkotásával indult a versenyen.

Gratulálunk az eredményhez!

Mind a négy tanuló felkészítő tanára: Szabóné Nagy Henriette

November 21 – én szerveztük meg felső tagozatosaink számára az egészségnevelési projektnapot.

A délelőtt során változatos és érdekes programok várták diákjainkat. Dr. Horváth András irányításával megismerkedtek a kisállattartás szabályaival, Martoniczné Németh Éva védőnővel a serdülőkorral járó változásokról beszélgettek.

A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársainak  segítségével tanulóink  rendhagyó módon nyertek bepillantást az egészséges táplálkozás rejtelmeibe. Az itt szerzett ismereteiket a gyakorlatban is kipróbálhatták, miközben gyümölcssalátát és smoothie – t készítettek iskolánk tankonyhának is beillő leány technika termében Tőke Zsuzsanna tanárnő irányításával.

Balogh Péter r. főhadnagy és Benkő Bence tanár úr vezetésével, drogprevenciós foglalkozások keretében diákjaink a káros szenvedélyek, szenvedélybetegségek testi és lelki hatásaival foglalkoztak. Az internethasználat veszélyeiről Jankó Péter tanár úr tartott színvonalas előadást a 7. évfolyamos tanulóknak.

A lelki egészség fontosságát hangsúlyozták azok a foglalkozások, amelyeket iskolánk pszichológusa, Temesi Patrícia tartott diákjainknak. Ezeken a csoportfoglalkozásokon a tanulók a stresszkezeléssel kapcsolatban szerezhettek hasznos információkat.

A Kemenesaljai Mentésügyi Egyesület képviselői az elsősegélynyújtás fontosságát hangsúlyozták. Irányításukkal diákjaink megismerkedtek az alapszintű felnőtt újraélesztés lépéseivel, továbbá a stabil oldalfekvő helyzet kivitelezésével, fontosságával.

A délelőttöt filmvetítések, Kahoot és közösségi játékok színesítették. Ezúton mondunk köszönetet minden közreműködőnek, résztvevőnek, hogy munkájukkal hozzájárultak egészségnevelési projektnapunk sikeréhez!

Kondics Erika

Nehéz kérdés, nehéz döntés

A pályaválasztás minden általános iskolás életében az egyik legnehezebb feladat. Gyakran hallják a Mi leszel? kérdést, melyre nem mindenki tud könnyedén válaszolni.

A továbbtanuláshoz nyújtott segítséget az iskolánkban 2023. november 15-én megrendezett Pályaorientációs nap, melynek programját több foglalkozás is színesítette.

A 8. évfolyamosok az Ádám Jenő AMI  nagyelőadó termében kezdték a napot, ahol a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium képviselői várták őket ízelítőt adva a középiskolás életből.

A 7.a osztály tanulóival iskolánk pszichológusa, Temesi Patrícia, a 7.b és a 7.c osztályosokkal a Celldömölki Család- és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai ténykedtek.  A téma: önismeret és pályaválasztás kapcsolata.

Ezt követően mindkét évfolyam a Vas Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály, Munkaerőpiaci és Alapkezelő Osztály szakemberei által vezetett foglalkozásokon vettek részt osztályonként a saját tantermükben. A külső előadók munkáját az osztályfőnökök segítették.

A program utolsó helyszíne a Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Szakképző Iskolája volt, ahol a 7-8. évfolyamosok találkoztak az ottani szakoktatókkal, felsőbb éves diákokkal.

Az intézményben iskolánk tanulói interaktív csapatversenyen vettek részt. A feladatok megoldása közben megismerkedhettek a helyi szakképző iskola szakmáival, a tanműhelyekben zajló munkafolyamatokkal. A versenyben részt vevő minden csapat jutalomban részesült. Legjobban a 7.c osztály Cickányok nevű csapata teljesített. Az eredményhirdetést követően valamennyi jelenlévőt vendégül látott az intézmény.

Köszönjük minden közreműködőnek ezt a tartalmas, de szórakoztató délelőttöt, mely remélhetőleg segített néhány tanulónak a pályaválasztásban!

A szakközépiskolai program kiválóan szervezett, gyakorlatias, változatos volt. A gyerekek a szakmákat nem csak kívülről láthatták, de ki is próbálhatták. Képet kaphattak az intézmény teljes képzési rendszeréről. Biztonságos körülmények között, játékos feladatokkal versenyezhettek csapatokban. A felmerülő apróbb problémákat az intézmény dolgozói azonnal orvosolták. A lebonyolítás zökkenőmentes volt. Köszönet a szervezésért és az élményekért.

Ezt követően 6. a osztály dupla foglakozáson vett részt, melynek témája a közösségépítés és fejlesztés volt. Ezt játékokkal oldották meg nagyon jó hangulatban.

A 6. b és c osztályok közösen vettek részt tanulási technikákat és a helyes időbeosztást támogató órán. Kérdőív segítségével feltárhatták saját tanulási stílusukat, így segítve magukat az eredményesebb tanulásban.

Játékos Sportvetélkedő Alapszintű Diákolimpia 2023.11.10. Celldömölk

Iskolánk a celldömölki Swietelsky Arénában szerepelt Diákolimpián Játékos Sportvetélkedő versenyszámban. A Celldömölki Városi Általános Iskola Alsósági Tagintézménye és a Jánosházi Batthyány Általános Iskola alsós diákjai ellen mérhették össze tudásukat és szerezték meg az első helyet. Nagyon parázs hangulatú, izgalmakkal teli délelőttöt tudhatunk magunk mögött, ahol minden résztvevő és minden szurkoló nagyon jól érezte magát. Gratulálunk a csapatnak!

Csapat tagjai:

Deé Zsófia, Fehér Bernce, Fekete András, Lengyel Kíra, Lukács Kíra, Mecséri Noel, Mórocz Maja, Nováky Emese, Orth Patrik, Pap Marcell, Pusztai Fanni, Rosta Zalán, Takács Artúr, Tóth Patrik, Váradi Via

Felkészítő: Geiger Csilla

Jókedvtől volt hangos a Celldömölki Városi Általános Iskola. Több osztály halloweeni bulit tartott, ahol a tökfaragásé volt a főszerep. Sok-sok szebbnél szebb díszes tök és töklámpás készült a gyerekek kreativitásának köszönhetően.

A szuper alkotásokat még szuperebb sminkek készítésével folytatták a gyerekek.

A fáradtságos munkát a felsősök jól megérdemelt sütikkel enyhítették. Az alsós évfolyamok pedig finom sütőtököt készítettek és azt fogyasztották el. Egy nagyon vidám bulival zárták a fergeteges délutánt.    

 

 

 

 

 

 

Együtt a Taekwondoért Alapítvány 2 napos nemzetközi küzdő és formagyakorlat szemináriumot és versenyt szervezett 2023. 10. 21-22 én.
Bakonyi Richárd 1. helyen végzett küzdelemben. Kovács Ákos 2. helyen végzett küzdelemben.
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial