Józsa Karina 6.b osztályos tanuló a HEBE Kft. által meghirdetett Lovagkirályok és királyi lovagok című országos történelmi projektversenyen 5. és 6. osztályos szinten 15. helyezést ért el!
Felkészítő tanára: Bődi Gábor
Szeretettel gratulálunk!

Celldömölki Városi Általános Iskola
9500 Celldömölk, Árpád utca 34.
Józsa Karina 6.b osztályos tanuló a HEBE Kft. által meghirdetett Lovagkirályok és királyi lovagok című országos történelmi projektversenyen 5. és 6. osztályos szinten 15. helyezést ért el!
Felkészítő tanára: Bődi Gábor
Szeretettel gratulálunk!

„Íme, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet hibátlanul írják.”
– József Attila: Hazám
Április 11-én immár 61. alkalommal ünnepeltük a magyar költészet napját. Az idei év különösen jelentős , hiszen József Attila születésének 120. évfordulójáról is megemlékeztünk ezen a jeles napon.
Iskolánk felső tagozatos diákjai részt vettek a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium által szervezett költészet napi megemlékezésen, ahol örömmel kapcsolódtak be a közös versmondásba, ezzel is tisztelegve a magyar líra nagyjai előtt.
Házon belül is ünnepeltünk: játékos vetélkedőt rendeztünk, melynek során a tanulók izgalmas kvízekkel és keresztrejtvényekkel mélyülhettek el a költészet varázslatos világában. A felsősök lelkesen vettek részt a feladatok megoldásában.
A legtöbb helyes megfejtés az 5.a, 6.a és 8.b osztályokból érkezett, ezért ők nyerték el a szülői munkaközösség által felajánlott meglepetés édességet, melyet ezúton is hálásan köszönünk! 🍬🎉
Gratulálunk a nyertes osztályoknak, és köszönjük minden résztvevőnek a lelkes részvételt!
❤️📖
#KöltészetNapja #Iskola #Kreativitás #Gratulálunk

2025. április 9-én Gödöllőn került megrendezésre a Diákolimpia országos mezei futóverseny, ahol iskolánk tanulója, Lőrincz Petra nagyon szépen szerepelt. Egyéni eredményét javítva a 210 fős indulóból az első harmadban végzett.
Felkészítője Geiger Csilla tanárnő.
Gratulálunk az eredményéhez!

Szombathelyen került megrendezésre a Diákolimpia III-IV. korcsoportos lány labdarúgás megyei döntője, ahol iskolánk csapata izgalmas mérkőzéseket játszva, a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
A csapat tagjai: Kelemen Fanni, Bors Betta, Bata Jázmin, Mogyoróssy Lora, Csuka Dorka, Kiss Vivien, Márkus Martina, Gyurák Bíborka, Mogyoróssy Zora, Csókás Laura.
Felkészítők: Kazári József, Geiger Csilla
Gratulálunk a csapatnak!

2025.03.24-én lezárult a XXVIII. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei fordulója. Erre a megmérettetésre iskolánk négy tanulója jutott tovább az iskolai versenyen elért teljesítménye alapján.
A 7. b osztályos Vincze Dalma a megyei verseny III. helyezettje lett.
Felkészítő tanára Szabóné Nagy Henriette.
A teljesítményükhöz szívből gratulálunk!
Vincze Dalma megyei 3. helyezett
Három diákunk emléklapot kapott a versenyen való eredményes szerepléséért:
Felkészítő tanáruk Szabóné Nagy Henriette.
Felkészítő tanára Süléné Jakab Roxána.
Horváth Noémi Nikolett – Posvancz Dávid – Kiss Vivien
Ma újra a Soltis Lajos Színház vendégei lehettünk, ahol 7. évfolyamos tanulóink egy különleges színházi nevelési programban vehettek részt. A Stúdió K Színház és a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ koprodukciójában készült Szélben szállók című előadás során Mirka kalandos életútját követtük végig – együtt gondolkodva, játszva és döntéseket hozva.
Az elmesélt és elhallgatott történetek, a képzelet és valóság határán mozgó események, valamint a nyitott és zárt kapuk szimbólumai mind arra késztették a diákokat, hogy ne csupán nézők, hanem aktív résztvevők legyenek a történet formálásában.
Köszönjük a lehetőséget és az élményt!

2025.04.08-án, Jánosházán rendezték meg a II. korcsoportos kispályás labdarúgó Diákolimpia területi döntőjét. A tornán 5 iskola csapata mérhette össze tudását. Iskolánk csapata 3 győzelemmel és 1 vereséggel az előkelő 2. helyen végzett!
A csapat tagjai: Molnár Máté, Orth Patrik, Mecséri Noel, Szalai Ruben, Szalai Rómeó, Fehér Bence, Szabó Noel, Vajda Alex
Felkészítőjük: Benkő Bence és Kazári József
Gratulálunk! Szép volt fiúk
2025. április 4-én Szombathelyen a Kámoni Arborétum adott otthont a 28. „Madarak és fák napja” országos csapatverseny vas vármegyei fordulójának. 12 csapat mérettette meg magát több feladaton keresztül, amelyekben feladatlap, madárhang felismerés, és madár fajfelismerés is szerepelt. Iskolánk csapata az előkelő második helyet szerezte meg.
A csapat tagjai: Mórocz Liza, Perlaki Márk, Szalay Álmos
Felkészítőjük: Gálné Nagy
Erika Gratulálunk!

Márciusban a környezettudatos magatartás kialakítása volt a cél az iskolában. A környezetvédelemmel kapcsolatban a környezeti nevelés növeli a tudatosságot, és szélesíti az ember gondolkodásmódját és tapasztalatait. Már fiatal korban az iskola kulcsfontosságú helyszínt biztosít a megfelelő hulladékgyűjtés és a környezetvédelem kultúrájának kialakításához. Fontos, hogy a tanulókat célzottan bevonjuk a szelektív hulladékgyűjtési tevékenységekbe és az újrahasznosítás folyamatába különböző előre megtervezett tevékenységek alkalmával. A szép hangulat mellett a sportesemények rengeteg hulladékkal járnak. Hajlamosak vagyunk kevés figyelmet fordítani arra, hogy hova dobjuk a szemetünket. Iskolánkban nagyon sok Diákolimpiai esemény került megrendezésre és diákjaink lelkesen szépítették az események helyszíneit, szedték a szemetet, gazoltak… A sok verseny mellett falat másztunk, kirándultunk. Az egészséges táplálkozás hetén belül az egészséges ételekkel, italokkal ismerkedtünk. #ISCA #MDSZ #MovingSchoolsChallenger

Celldömölkön került megrendezésre az összevont alapszintű lány III-IV. korcsoportos labdarúgás. Nagyon izgalmas mérkőzéseken, hibátlan teljesítménnyel a dobogó legfelső fokán végzett iskolánk csapata, ezzel megszerezte a megyei fordulón való szereplés jogát.
A csapat tagjai: Csuka Dorka, Bors Betta, Bata Jázmin, Kelemen Fanni, Kiss Vivien, Márkus Martina, Mogyoróssy Zora, Gyurák Bíborka, Mogyoróssy Lora, Csókás Laura.
Felkészítők: Geiger Csilla, Kazári József
Gratulálunk a csapatnak!
