Skip to content

2023.03.14-én 16:00 órakor az egyházak képviselői tájékoztatót tartanak a jövő évi hit- és erkölcstan oktatással kapcsolatban.
A tájékoztató elsősorban a leendő elsősök szüleinek szól, de várjuk azokat is, akik gyermekük esetében esetleg változtatni szeretnének a következő tanévre.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Iskolánkban 2023.02.22-én került megrendezésre a parasport és a parasportolók megemlékezése,
megünneplése a Magyar Parasport Napján.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) 2023-ban hatodik alkalommal szervezte meg a Magyar Parasport Napját. A Lélekmozgató program célja, hogy az ép emberek minél szélesebb körben megismerjék, megtapasztalják, megértsék a fogyatékkal élők világát és a sport, illetve a szemléletformálás által közelebb kerüljenek egymáshoz. Tanulóink kipróbálhatták a vakfutást, a vakfocit, a csörgőlabdát, a pároskézit, a kerekesszékes asztaliteniszt, a kerekesszékes vívást, egykezes/egylábas floorbalt, akadálypályákon haladtak keresztül társaik segítségével. A gyerekek számára különleges élmény volt ez a nap, mivel átérezhették a fogyatékkal élők világát. Ami számukra természetes, egyszerű, az másoknak komoly akadályt jelenthet.
Megtapasztalhatták, hogy mekkora felelősség van rajtuk, amikor valakit rájuk bíznak vagy éppen ők azok, akik másokra vannak bízva. Az egymásra figyelés, egymás segítése hozzá kell, hogy tartozzon a
mindennapjainkhoz. A program arra is nagyszerű lehetőséget kínált, hogy a különböző sportágak és az aktív mozgásos formák segítségével előmozdítsuk a csoportdinamikában rejlő lehetőségeket, és növeljük a tanulók közötti kohéziót. Mindezt pedig a társadalmi felelősségvállalás jegyében és a sérült társadalmi
csoportok felé irányuló érzékenyítéssel.

2023. február 20-án 7-8. évfolyamos tanulóink részt vettek a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium által szervezett Nyelvi országismereti versenyen. Az angolt tanulók Ausztráliával, a németet tanulók Svájccal kapcsolatos tudásukról adtak számot, hallgattak előadást. A versenyen mindannyian eredményesen szerepeltek. 

Az angol verseny résztvevői Holczer Vivien, Tüzes Dóra, Katona Áron, Csuka Dániel 8.b osztályos tanulók, és Őri Gréta, Sándorfi Aisa Lilla,Tóth Kamilla Kata 7.b osztályos tanulók voltak. 

A német verseny résztvevői Czilinger Dominik és Szűcs Fanni 7. a osztályos tanulók, Boros Illangó, Busa Letti, Ölbei Botond 7. b osztályos tanulók voltak.

Az angol versenyen Csuka Dániel 3. helyezést ért el.

A német versenyen Boros Illangó 2., Czilinger Dominik 3. helyezést ért el.

Gratulálunk a versenyzőknek, helyezetteknek és köszönjük a felkészítő kollégák munkáját!

Területi forduló az iskolánkban

A Kazinczy-díj Alapítvány – Péchy Blanka emlékére kuratóriuma a 2022/2023-as tanévre is meghirdette az általános iskolák 5-8. osztályos, valamint az e korosztálynak megfelelő középiskolai osztályok tanulóinak a Kazinczyról elnevezett „Szép magyar beszéd” versenyt.  Örömmel vállaltuk, hogy a magyar közoktatás egyik legpatinásabb versenyformájának területi fordulóját a tavalyi év után ismét megrendezzük. A megmérettetésre 2023. február 15-én 14 órai kezdettel került sor az iskolánkban. A versenyző diákoknak egy szabadon választott szöveg felolvasása után egy kötelező szöveggel kellett a zsűritagok elé állniuk. Nyolc intézményből az 5-6., illetve a 7-8. évfolyamon összesen 21 diák vállalta a szereplést.
A nehéz helyzetben lévő döntéshozók értékelése után a következő eredmény született:

5-6. évfolyam:

  1. helyezés: Horváth Sára Bíborka (Zichy Antónia Általános Iskola, Ikervár)
  2. helyezés: Csuka Dorka (Celldömölki Városi Általános Iskola, felkészítő tanára: Szabóné Nagy Henriette tanárnő)
  3. helyezés: Kovács Lili (Szent László Katolikus Általános Iskola, Sárvár)

Különdíj: Komláti Arnold András (Celldömölki Városi Általános Iskola Alsósági Tagiskolája)

7-8. évfolyam:

  1. helyezés: Harami Botond (Szent László Katolikus Általános Iskola, Sárvár)
  2. helyezés: Csuka Dániel (Celldömölki Városi Általános Iskola, felkészítő tanára: Küllei Katalin tanárnő)
  3. helyezés: Martonfalvi Emma (Szent László Katolikus Általános Iskola, Sárvár)

Különdíj: Fider Péter (Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola)

A harmadik (regionális) fordulóban Harami Botond (felkészítő tanára: Dr. Szalai Ferencné)
képviseli térségünket.
Gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítő tanáraiknak!

Iskolánkban 2023.02.06-10. között Fejfrissítő hét volt, melynek célja, hogy a közismereti
tanórákon javuljon a koncentráció, így az oktatás hatékonysága. Emellett csökkenjen a
tanulók egyhuzamban inaktívan töltött ideje és stressz-szintje, ami hozzájárul a jobb
egészséghez. A Fejfrissítő Hét a közismereti tanórák 3-5 perces, irányított megszakítását
jelentette fizikai aktivitással vagy relaxációs gyakorlatokkal, melyre a tanóra alatt bármikor
sor kerülhetett, amikor a tanár arra alkalmasnak látta a helyzetet. Alsóban a tanító nénik
gyakrabban alkalmazták már eddig is, hogy közismereti órákon egy-egy mozgásos feladattal
felfrissítsék a tanulókat. Felsőben is nagy sikere volt az aktív óráknak. Néhány feladat, ami
közkedvelt volt a héten:

Székfoglaló- szófajok gyakorlása

Szavak jelentésének gyakorlása – nyelvtan órán

A tanult szófajok felismerését gyakoroljuk mozgással összekötve.

Szavak felsorolása közben a tanulóknak a megfelelő mozgást kell végezniük.
Ki? Mi? kérdésre válaszoló szavak (főnév) – Emeljétek mindkét karotokat magastartásba!
Milyen? kérdésre válaszoló szavak (melléknév) – Guggoljatok le!
Más szófajú szót hallatok – Ugorjatok terpeszállásba és tegyétek csípőre a kezeteket!

Sheriff - szabályjáték történelmi témában –

1 ember áll a kör közepén ő a seriff, kezével formált pisztollyal lelő valakit (közben egy
„bumm" lehet az elhangzó dörrenés), akinek le kell guggolnia, a mellette álló két embernek
pedig egymásra kell lőnie, az esik ki a szomszédok közül, aki később lő vagy rosszkor lő,
vagy nem guggol le.

A kategóriát pedig egy-egy történelmi témához kell/lehet igazítani. A középen álló választ
egy témát, rámutat arra, akit lelő, a két szomszédnak pedig a kategóriában kell válaszolnia a
bumm helyett. Pl.: A középen álló az ipari forradalom találmányait dobja be témának és egy-
egy találmányt kell megnevezni a szomszédoknak.

Kazinczy-verseny
A „Szép magyar beszéd” verseny iskolai fordulóját 2023. február 7-én rendeztük meg
intézményünk könyvtárában. A megmérettetésre jelentkező diákok egy szabadon választott,
valamint egy kötelező szöveggel léptek a zsűritagok elé. A két korcsoportban a következő
eredmények születtek:


5-6. évfolyam:

  1. helyezett: Perlaki Márk 5. b
  2. helyezett: Csuka Dorka 5. b
  3. helyezett: Németh Csenge 5. c

7-8. évfolyam:

  1. helyezett: Csuka Dániel 8. b
  2. helyezett: Nagy Dávid 7. c
  3. helyezett: Szabó Dominik 7. a

Iskolánkat Csuka Dorka és Perlaki Márk (felkészítő tanáruk Szabóné Nagy Henriette), valamint Csuka Dániel (felkészítő tanára Küllei Katalin) képviselik a területi fordulóban.


A tanulóknak és felkészítő tanáraiknak köszönjük a munkájukat!
Szeretettel gratulálunk! Sok sikert kívánunk a területi versenyen!