Skip to content

A Bendegúz Akadémia levelezős versenye ebben a tanévben is arra ösztönözte a tanulókat, hogy az általuk kedvelt tantárgyakból kutatómunkát végezzenek, illetve számot adjanak felkészültségükről. A résztvevők az ország szinte valamennyi általános iskolájából versenyezhettek, a legjobbak így népes mezőnyben vívhatták ki az elismerést, melyre büszkék lehetnek.

Iskolánkból Nagy Lili 8.d osztályos tanuló három tantárgyból vett rész ezen a fizetős versenyen. Teljesítménye alapján bejutott a vármegyei döntőbe, ahol a következő eredményeket érte el:

Biológiából 1. , irodalom - szövegértésből 2., történelemből 3. helyen végzett.

Biológia tantárgyból az elért pontjai alapján részt vesz a Szegeden megrendezésre kerülő országos megmérettetésen.

Felkészítő tanárai: Gálné Nagy Erika, Szabóné Nagy Henriette, Pesti Arnold.

Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

Április 25-én iskolánk két csapata is részt vehetett Ostffyasszonyfán, a Petőfi Sándor Általános Iskola által rendezett Petőfi komplex irodalmi-történelmi csapatverseny Vas vármegyei döntőjén.
A diákoknak elméleti és kreatív feladatokon keresztül kellett számot adniuk arról, mennyire ismerkedtek meg Petőfi Sándor életével és munkásságával, különös tekintettel az ostffyasszonyfai tartózkodásával, valamint az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc eseményeivel.
A 8. a osztályos tanulókból álló Celldömölk Követei elnevezésű csapat ügyes versenyzéssel a 6. helyezést érdemelte ki. A csapat tagjai: Hérincs Dorka, Budai Ádám, Budai Dávid és Németh Péter Csaba.
A 7. c-s Revolutio csapat: Csókás Laura, Kiss Luca, Faragó Bálint és Czinke Áron Adrián összetételben a nagyon értékes 9. helyezést érte el.
A diákok felkészítő tanára: Horváthné Boros Enikő, Németh-Vass Veronika, Szabóné Nagy Henriette tanárnők.
Szeretettel gratulálunk!

Iskolánk tanulói 2024.04.29-én részt vettek a IV. korcsoportos fiú strandkézilabda
Diákolimpia országos selejtezón Balatonakarattyán, ahol a 6.helyet szerezték meg.
Csapat tagjai: Árvai Bálint, Asbóth Máté, Czender Kevin, Doma Dániel, Faragó Bálint,
Mészáros Kornél, Szücs Bence, Tamás Dominik
Felkészítő: Geiger Csilla

Iskolánk II. korcsoportos lány csapata csütörtökön (2024.04.25.) az Atlétika Többpróba Csapatverseny megyei döntőjén 5. helyezést ért el. Egyéni csúcsokkal, szuper teljesítménnyel több csapatot is maguk mögé utasítottak.

Egyéni összetettben Kelemen Fanni 5. helyen végzett.

A csapat tagjai: Józsa Karina, Kelemen Fanni, Kelemen Lili, Kiss Vivien, Maráczi Alexandra.

Felkészítő: Geiger Csilla

Gratulálunk a lányoknak!

Iskolánkban hagyományteremtő szándékkal a 3 – 4. évfolyamosok számára nyelvtan – helyesírás versenyt rendeztünk. A megmérettetésen 24 lelkes tanuló vett részt.

Gratulálunk a győzteseknek!

1.helyezett: Posváncz Dávid   4.c   /felkészítő: Szabóné Tulok Katalin/

2.helyezett: Papp Rebeka        3.a   /felkészítő: Sulyok Krisztina/

3.helyezettek: Kocsis Arnold   3.a   /felkészítő: Sulyok Krisztina/

Novák Noel     4. b   /felkészítő: Szalókyné Pőcze Nóra/

2024. április 22-én került megrendezésre az atlétika Diákolimpia Vas vármegyei egyéni döntője.
A Sugár úti Atlétika Centrumban tartott megmérettetésen az alábbi eredményt érte el:

Kerék Bálint IV. korcsoport
Távolugrás - 3. hely

Felkészítő: Benkő Bence
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial