Őseink útján
A Celldömölki Városi Általános Iskola 7. c és 7. d osztályos tanulói és pedagógusai 2019. szeptember 30 – október 4. között a Határtalanul pályázat keretén belül Kárpátaljára látogattak. A korábbi évek tapasztalatai alapján a tanulók izgatottan várták az utazást.
2019.szeptember 30-án egy verőfényes őszi napon indultunk Beregszászra, Kárpátaljára, hogy megismerkedjünk az ott élő emberek mindennapjaival, múltunk, kultúránk egy darabjával. Természetesen indulásunkkor még nem voltunk tisztában azzal, hogy milyen kiváló időben és milyen szuper programokon vehetünk majd részt a hét folyamán.
Hajnalban, a szülők kicsit aggódó és várakozással teli tekintetétől kísérve kanyarodott ki buszunk a Celldömölki Városi Általános Iskola előtti buszmegállóból. Az úton beszélgettünk és figyeltük a körülöttünk elsuhanó tájat és számolatlanul hagytuk magunk mögött a kilométereket és az időt.
A határra érkezve megtapasztaltuk, hogy nem minden határon kellhet át az ember olyan egyszerűen, mintha az Európai Unióban, de így is szerencsénk volt, hiszen útleveleink ellenőrzése után, egy bő fél óra múlva már folytathattuk is az utunkat. Meglepetésünkre elsőként nem a szállásunkra, Beregszászra mentünk, hanem Munkácsra a várba vitt fel az utunk. Egy rövid, de intenzív hegymenet után, már fel is értünk a várba, ahol Bianka néni, az idegenvezetőnk mesélt a vár felépítéséről és a történetéről. Megtudhattuk például, hogy a vár három részre tagolódik és a felső részébe, az úgy nevezett „fellegvárban” laktak a vár mindenkori urai, vagy mesélt az udvaron lévő szoborhoz és a kúthoz kapcsolódó babonákról. A vár megtekintése után, már estefelé elindultunk Beregszászra, ahol nehéz bőröndjeink kíséretében elfoglaltuk szállásunkat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felújított kollégiumában, és érdeklődve vártuk a következő napot.
Második napunk kezdetén Szolyvára látogattunk el a Málenkij Robot Emlékparkba. Az emlékpart a szovjet megtorlás és a sztálini terror áldozatainak emlékére készült, ahol minden év novemberében emlékünnepséget tartanak az áldozatok tiszteletére. Az emlékmű előtt mi is elhelyeztünk az megemlékezés koszorúját.
A keddi napon utunk második helyszíne a Polenai Szívszanatórium volt. Polena Szolyvától 10 km-re, északra, Munkács és Alsóverecke között egy keskeny völgyben fekszik. A kutatások bebizonyították, hogy a Csenobili Atomerőműben történt nukleáris katasztrófa következtében kialakuló betegségek gyógyításában segíthet az itt található gyógyhatású ásványvíz. Gyomorfájdalmakra és szív- és érrendszeri problémák kezelésére, javítására is tökéletes.
A látogatás után Alsószolcsvára indultunk, ahonnan a Sipoti vízesés lenyűgöző zuhataga már egy fél órás séta megtétele után megtekinthető. A Szívszanatóriumtól a vízesésig az út elég hosszú volt, de lefoglalt bennünket a csodálatos táj látványa, út közben ámulattal néztük a Kárpátok hegycsúcsait az út mellett folydogáló Latorca vízét. Mindannyian meglepődtünk, hogy a köveken és sziklákon áthaladva, milyen magasról zuhan alá a hömpölygő víz. Annyira megfogott bennünket a vízesés szépsége, hogy nem győztünk fényképeket készíteni.
A vízesésnél tett séta után visszafelé vettük utunkat Beregszász felé, de előtte még útba ejtettünk egy érdekes kolostort. A Csernekhegyi ortodox kolostor és templom a 13. században épült. Az eredeti építményt II. András építtette Anasztázia hercegnőnek, de az épületegyüttest az idők folyamán többször lerombolták, majd újjáépítették. Egyes részei túlélték a tatárok betörését, a törökök majd a lengyelek támadását is. A mai időkben ortodox férfi kolostor és templom működik e helyen. A kellemesen fárasztó nap végén visszatértünk szállásunkra, ahol vacsora és társasági élet következett, majd aludni tértünk kipihenve a nap fáradalmait.
A harmadik napunk teljesen átlagosan indult, de nem tudtuk, hogy mire is számítsunk, hiszen ezen a napon következett a Sárosorosziba történő iskolalátogatásunk. Az ottani gyerekek nagyon szívélyesen fogadtak bennünket. Közösen bementünk az iskola tornatermébe, ahol a tanulók egy igazán színvonalas és kedves műsorral szórakoztattak minket. Az előadás után az Igazgató bácsi átadta sportszerekből álló ajándékcsomagunkat, melyeket nagy örömmel fogadtak. Az udvaron játszottunk a sárosoroszi gyerekekkel, majd rövid sétát tettünk a falumban.
Sárosoroszi élményeinken elgondolkodva értük el az elég vicces nevű Csetfalvára, ahol két gyönyör templomot is sikerült megtekintenünk. Az első a helyi református templom volt, amelynek fából készült lábazata és bejárata, valamint fakazettás mennyezete igazi ritkaságnak számít az egész vidéken. Az ökumenikus templomban római katolikus, görög katolikus és ortodox istentiszteleteket egyaránt tartanak. Az ukrán származású hölgy, aki ezt a templomot gondozza, enyhe akcentussal ugyan, de szívesen mesélt nekünk a templom építéséről, a templomban tartott istentiszteletek és misék szokásrendszeréről.
A negyedik napunkon, reggeli után, esőben elindultunk Beregszászból Ungvárra. Viszonylag rövid utazás után meg is érkeztünk a városba, és felgyalogoltunk a várba. Ez Kárpátalja leghíresebb műemléke. A vár épülete és udvara viszonylag nagy területen fekszik egy kiemelkedés tetején. Ma a várkastélyban a Kárpátaljai Honismereti Múzeum és Képtár, valamint ideiglenes kiállítások találhatóak, melyeket meg is tekintettünk.
Az ungvári túra után Munkácson először megnéztük a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye épületét, amely 2002-ben jött létre az 1993-ban alapított Kárpátaljai apostoli kormányzóság utódjaként. Ezután sétálgattunk Munkács belvárosában, ahol a város talán legnevezetesebb szobra is helyet kapott. Ez a szobor Bertalan bácsit ábrázolja, a város legendás kéményseprőjét. A helyiek szerint, ha valaki megdörzsöli Bertalan bácsi köpenyének az egyik gombját, akkor szerencséje lesz. Ezután megnéztük még a városházát és a Rákóczi-kastélyt, ami napjainkban művészeti iskolaként működik.
Az utolsó nap reggeli után nehéz csomagjainkat elcipeltük a buszhoz, majd visszasétáltunk Beregszász főterére, ahol még alkalmunk volt egy kicsit körülnézni. Miután utolsó hrivnyáinktól is megszabadultunk, visszaindultunk a buszhoz és búcsút véve Beregszásztól már indultunk is a határ felé. A határon várakozás unalmát Éva néni igyekezett izgalmassá tenni, nagyon sok érdekességet mesélt nekünk a magyar útlevélről. Kiderült például, hogy a magyar útlevél a legérdekesebb és a legszebb kivitelezésű útlevélnek mondható egész Európában.
A határ elhagyása után már szinte otthon is érezhettük magunkat, hiszen Magyarországon voltunk, ám még nagyon hosszú út várt ránk. Este kilenc óra után nem sokkal értünk Celldömölkre, csomagjaink átvétele után, fáradtan, de vidáman csatlakoztunk ránk váró szüleinkhez, és élményeinken gondolkodva indultunk haza.
A megismételhetetlen élmények azóta is kitöltik mindennapjainkat. Azt is tapasztaljuk, hogy mennyit segített ez az öt napos kirándulás osztályközösségeink formálódásában.
