Skip to content

Hírek

alsósági évnyitó-1

szegély

2017. május 2-án tanulóink Jánosházán Kistérségi Népdaléneklő Versenyen vettek részt, ahol a következő minősítéseket érték el:
Bronz minősítés: Biczó Dominika, Bognár Ivett és Zsigmond Klaudia,
Ezüst minősítés: Kruczler Csenge és Majerhoffer Noémi páros
Felkészítő tanáruk: Hegedűs Erzsébet
collageSág

szegély

BUDAPESTI KIRÁNDULÁS

A hagyományosan minden tanévben megszervezett „ Budapesti kirándulás” időpontja október 27-re esett. Idén a Hadtörténeti Múzeumba látogattunk 99 tanulóval, 56 szülővel, ill. nagyszülővel és a kísérő pedagógusokkal. A szép időnek köszönhetően Marcsi néni és Gyöngyi néni idegenvezetésével megtekintettük a Budai Vár környékét, a Mátyás templomot, a Sándor Palotát… Még az őrségváltást is sikerült „elcsípni”. A Halászbástyáról szép kilátás nyílt Pestre, a Dunára és az Országházra.

Ezt követően a Fővárosi Nagycirkuszhoz utaztunk. Megtapasztaltuk, hogy a közlekedés nem olyan egyszerű, mint Celldömölkön. Kíváncsian vártuk mindannyian a Ludas Matyi című előadást. Az interaktív, színészekkel előadott, cirkuszi elemekkel tarkított műsornak nagyon nagy sikere volt nem csak a gyerekek, de a felnőttek körében is.

Egy kis izgalmas metrózás, mozgólépcsőzés után a Déli pályaudvarról indultunk haza.

IMG_20161027_100149

____________________________________________________________________

PÁKOZDI CSATA EMLÉKNAP

Iskolánkban harmadik alkalommal rendeztünk a „Pákozdi csata” emléknapja alkalmából akadályversenyt. A túra helyszínének a megújult parkerdőt választottuk. A programot a szüreti hagyományok ápolásával színesítettük. Előzetes feladatként az osztályok katona ill. szüreti dalokkal készültek, műsorukhoz szüreti koronát készítettek. Osztályonként az őszi termésekből az iskola aulájában kiállítást rendeztünk. A szülőknek, nagymamáknak meghirdetett „Pogácsakészítő” versenynek a gyerekek örültek a legjobban, hiszen a túra után azt elfogyaszthatták. Aki megszomjazott, a helyben préselt mustból ihatott. A programok lebonyolításában a szülők ebben a tanévben is sokat segítettek. A szüreti forgataghoz a vidám táncot Ipsics Péter tanította.

Pentax Digital Camera

___________________________________________________________________

Ság hegytől a Tátráig

Iskolánk sikeresen pályázott a „HATÁRTALANUL!” elnevezésű program keretén belül „Ság hegytől a Magas-Tátráig” címmel. Az utazást az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 472 000,- Ft-tal támogatta, melyet szállásdíjra és útiköltségre fordíthattunk.

A pályázat célja, hogy tanulóink megismerjék a határon túli magyarság helyzetét, életét, kulturális, történelmi és természeti értékeit. Erősödik a tanulók nemzettudata, az összetartozás érzése. Bővül tárgyi tudásuk, fejlődnek kompetenciáik.

A kiránduláson, 2016. október 2-5., iskolánk hetedik évfolyamának tanulói vehettek részt, összesen 12-en, 2 pedagógus kíséretében. A négynapos tanulmányi kirándulás helyszíne a szlovákiai Felvidék volt.

A pályázatban vállalt tevékenység: előkészítő órák, vetélkedő, értékelő foglalkozás és témanap tartása a tanulmányi kirándulást megelőzően, és azt követően. Az előkészítő tevékenységben – a kiutazást megelőző két hétben - a diákok megismerkedtek az út helyszíneivel, adatokat gyűjtöttek a látnivalókról. Megismerték a Felvidék történelmét és földrajzi adottságait.

Vasárnap reggel 8 órakor indultunk az iskola elől. Az első városunk Komárno volt. A Jókai szobornál ismertetőt hallottunk az író életéről, majd emlékszalagot helyeztünk el. A Szent András templom történetét ismertük meg, megfigyeltük a barokk stílus jegyeit. Bartók Béla emléktáblájánál emlékszalagot kötöttünk fel. Az Európa-udvar 45 különböző európai ország építészeti stílusát magán viselő építményekkel várta a tanulóinkat. Összegyűjtötték az országok neveit és a téren álló történelmi személyiségeket ábrázoló szobrok nevét. Következő megállónk Mikszáthfalva volt. Az idegenvezető ismertette a gyerekekkel az író életpályáját, mesélt a kiállított emléktárgyakról. Az udvaron kipróbáltuk a korabeli játékokat. A temetőben a Mikszáth szülők és az író húga sírjánál hajtottunk fejet. Emlékszalagot tettünk az író szobrára. Előzetes feladatként kaptuk, hogy találjuk meg azt a tárgyat, mellyel Mikszáth Kálmán közvetlenül érintkezett. / Ez a névjegykártyája volt./ A nap záró programja a Kékkői vár volt. Útközben beszámolót tartottak a tanulók a vár történetéből. Balassi Bálint emléktáblája előtt elszavalták közösen a Hogy Júliára talála… című költeményt. Beszélgettünk a tanulókkal a vitézi életről, Balassi munkásságáról és emlékszalagot kötöttek tanulóink a domborműre. A vár bástyájáról gyönyörködtünk a csodálatos panorámában. A szállásra, Rimaszombatra tartva felvidéki népdalokat hallgattunk.

cikk1

Második nap meglátogattuk a Tompa Mihály Alapiskola 7-8. tanulóit Rimaszombaton. Az igazgatóhelyettes tájékoztatója után az iskolában szlovákiai magyar gyerekekkel ismerkedtek tanulóink. Bemutatták a bemutatkozó kisfilmünket, megajándékozták a gyerekeket. A Gombaszögi cseppkőbarlangban az idegenvezető élvezetes ismertetője segítségével megismertük a cseppkövek kialakulását, fajtáit, a barlang nevezetes cseppköveit, az itt jellemző állatvilágot. Utunk következő állomása a Betléri Kastély volt, ahol a tanulók bepillantást nyerhettek a főúri életmód jellegzetességeibe, szokásaiba. A termeket végigjárva megismerhettük a kor jellemző berendezési tárgyait, az Andrássy család Magyarország történetében betöltött szerepét. Betekinthettünk különböző művészeti stílusokba és ágakba. Különleges élmény nyújtott az egyiptomi és a vadászgyűjtemény megtekintése. Majd Krasznahorkaváralján az Andrássy Franciska és Dénes mauzóleumában megfigyeltük a különböző márványfajtákat és gyönyörködtünk a 9 kg arany csillogásában, ami a tetőboltozatot díszíti. A buszban megtanultuk a Krasznahorka büszke vára című dalt, majd felmentünk a várhoz. Mivel a vár gyakran volt a kurucok fellegvára, ezért felidéztük a kor történéseit. Beszéltünk a két nagy kuruc vezérről és II. Rákóczi Ferencről. A vár történetét előzetes kutató munka alapján egyik tanulónk ismertette társaival.

cikk2

A harmadik napon a Szepesség nevezetességeivel ismerkedtünk.

Iglón a városnézés során az orsó alakú főteret, Csontváry szülőházát, a Szűz Mária mennybemenetele templomot néztük meg. Pál mester által készített harangnál valamennyien kívántunk valamit és megkondítottuk. Út közben láttuk a szepesi várat, s megálltunk egy kénforrásnál, melyből egykor a vár urainak hordták a fürdővizet. Lőcsén megismertük a lőcsei fehér asszony történetét, láttuk a gyönyörű lábasház jellegű megyeházát, a Szent Jakab-plébániatemplom pedig mindenkit lenyűgözött. Itt található a világ legnagyobb és legszebb szárnyasoltára, Pál mester alkotása.

Késmárkon két evangélikus templomban jártunk. A régi, fatemplom belsejében, hajóban éreztük magunkat, csodálatos volt. Az új evangélikus templomban Thököly Imre, a híres kuruc vezér sírja előtt tisztelegtünk. Elénekeltük a Himnuszt, s emlékszalagot helyeztünk a koporsóra. A nap végén egészen a Lomnici- csúcs lábáig mentünk. Lenyűgöző érzés volt a magas hegycsúcs alatt állni.

cikk3

Utolsó nap Selmecbánya volt az úti cél. Megismertük a bányavidéket, jelentős városait, a bányalátogatás előtt kisfilmben ismertük meg a bányászok életét, munkáját, a bányászat módját. Védőfelszerelésbe öltözve leereszkedhettünk a bányába, átéltük a bányászok mindennapjait.

Este fáradtan, de élményekben gazdagon tértünk haza. Itthon az értékelő foglalkozáson fogalmazhatták meg a tanulók érzéseiket, élményeiket. A program a tanultakat felelevenítő és rögzítő témanappal zárult.

 

Megjelenés a Scool-Túra Kft. honlapján:

LINK

 

Képgaléria: (megtekinthető a képre kattintva)

65

Video:(megtekinthető a képre kattintva)