Csapatsikerek
A Hebe Kft. tavaszi olvasóversenyén Katherine Applegate: Ivan, az egyetlen című regényével ismerkedhettek meg a versenyző diákok. A barátságról, a művészetről és a reményről szóló mű felejthetetlen élményekhez juttatta olvasóit. A regényhez kapcsolódó feladatlapok megoldása során bizonyíthatták sokoldalúságukat a diákok. A szövegértési feladatok mellett a tanulók többek között írtak levelet, készítettek plakátot, rajzoltak, gyűjtöttek, próbára tették fantáziájukat. Az országos, három fordulós versenyen Zakár Alexandra és Mesterházy Péter 6. c osztályos tanulók 4. helyezettek lettek, Bertalan Boglárka és Józsa Regina Sára 6. a osztályos diákok pedig 7. helyezést értek el.
Felkészítő tanáruk: Németh-Vass Veronika.
Teljesítményükhöz gratulálunk!
Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége által megrendezett XIII. “Vasi Vizeken” Ifjúsági Horgászvetélkedőn I. helyezést ért el:
Varga Gábor 6.d, Szélesi Sára 7.b, Csizmazia András 5.b, Gáncs Ruben 7.c
Felkészítő: Szélesi Csaba
Pörneczi Fanni 8.a osztályos tanuló a Gábor Dénes Számítástechnika Emlékverseny első két fordulójának eredménye alapján bejutott a Szegeden megrendezett döntőbe, ahol országos 12. helyezést ért el.
Eredményéhez gratulálunk, további sok sikert kívánunk.
Felkészítője: Pörnecziné Lakatos Klementina
Iskolánk tanulói ebben a tanévben is sikeresen szerepeltek az Arany János TITOK anyanyelvi verseny országos döntőjén, amelyet idén is a Budapesti Műszaki Egyetemen rendeztek meg. A résztvevő tanulók: Nagy Ramóna 6.c, Révfi Dalma 7.b, Szélesi Sára 7.b, Tóth Kíra 7.b, Viola Fanni 7.b, Takács Ábel 8.b.
Felkészítő tanáraik: Berzsenyi Lilla, Hartmanné Fekete Ildikó, Vass Veronika
Gratulálunk a szép eredményekhez!
2018. május 15-én rendezte meg iskolánk a 8. osztályosok matematika versenyét Dr. Pörneczi Károlyné volt matematika tanárunk szponzorálásával.
A feladatsort is ő állította össze. Ezúton is köszönjük szíves közreműködését. A versenyt a Celldömölk és Sárvár környéki iskolák nyolcadikosainak hirdettük meg. Hat iskolából 13 tanuló mérte össze tudását.
A helyezettek a következő tanulók lettek:
1. Pirka Dominik Kemenesmagasi Ált. Iskola
Felkészítő: Bokányi Imre
2. Pörneczi Fanni Celldömölki Városi Ált. Iskola
Felkészítő: Balhási Istvánné
3. Rózsás Ráhel Írisz Szent Imre Általános Iskola, Jánosháza,
Felkészítő: Bödörné Lakos Katalin
A tanulóknak és felkészítőiknek is további sok sikert kívánunk!
Május 22-én a felső tagozatos énekkarosok, valamint az Alsósági Tagiskola énekkarosai Jánosházára utaztak, hogy részt vegyenek az Éneklő Ifjúság kórustalálkozón. Öt kórus közül harmadikként léptek színpadra, s nagyon fegyelmezetten, koncentrálva adták elő műsorukat. Rövid szünet után következett a népdaléneklési verseny, melyen iskolánkat a 6. évfolyam öt tanulója képviselte. A pillanatnyi teljesítményt díjazva a zsűri Pörneczi Zsófi, Horváth Jázmin és Sághegyi Fanni 6.a , valamint Győrvári Gréta 6.d osztályos tanulónak bronz, Gyurák Rozina szintén 6.d osztályos tanulónak pedig ezüst fokozatot adott.
Felkészítőjük: Hegedüs Erzsébet
Teljesítményükhöz gratulálunk, további lelkes éneklést kívánunk mindannyiuknak!
Május 7-én Pecölben jártak felsős dalosaink. Népdaléneklési versenyen vett részt Pörneczi Zsófi 6.a osztályos tanuló, valamint a Hangvirágok csoportja, akik a 8.a osztályba járnak: Ferencz Réka, Horváth Anna, Horváth Fanni, Szabó Kíra és Vass Réka. A délelőtt folyamán az óvodásoktól kezdve az általános iskolák legnagyobbikaival bezárólag fakadtak dalra az énekesek a zsűri és a közönség szívét is melengetve. Zsófi ezüst minősítéssel, a Hangvirágok pedig arany minősítéssel zárták a versenyt. Felkészítőjük: Hegedűs Erzsébet
Felkészítő: Pörnecziné Lakatos Klementina
A Celldömölki Városi Általános Iskola 7.a és 7.b osztályos tanulói a Határtalanul program keretein belül egy erdélyi körutazáson vettek részt. Hazatérve utazásukról, számtalan élménnyel gazdagodtak. Történelmi emlékhelyeket látogattak meg, ahol irányított feladatok adásával segítette idegenvezetőnk, Kolozsi Orsolya az interaktív tanulási folyamatot.
A Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma által szervezett informatika versenyen Forró Marcell, Révfi Dalma és Tóth Kíra II. helyezést ért el.
Eredményükhöz gratulálunk.
Felkészítő tanár: Pörnecziné Lakatos Klementina
Iskolánk – 2017 óta ökoiskola – Gayer Gyula-emlékplakettben részesült a környezettudatosságra nevelésben elért eredményekért. Az elismerést a Vas Megye Közgyűlése adományozta Celldömölk Város Önkormányzatának javaslatára.
Köszönjük!
Ügyes nyelvÉSZek
A Bendegúz nyelvÉSZ februári, iskolai fordulóján változatos, gondolkodásra késztető feladatok várták a bátor vállalkozókat. A tét – a megyei döntőbe jutás – fokozta a gyerekek izgalmát. Iskolánk taulói közül hárman teljesítették azt a szintét, amely szükséges volt a továbbjutáshoz. A március végi szombathelyi, megyei megmérettetésen Boros Illangó 2. b osztályos tanuló (felkészítője: Ferenczyné Horváth Anita), Sipos Salóme 3. b osztályos diák (felkészítője: Szalókyné Pőcze Nóra) és Pörneczi Zsófi 6. a osztályos tanuló (felkészítője: Vass Veronika) adhattak számot tudásukról, felkészültségükről. A megyei döntőben Sipos Salóme nagyszerű teljesítménnyel 7. helyezést ért el. Eredményéhez gratulálunk!
Iskolánk 52 tanulója vett részt május 8-án. ausztriai kiránduláson. Megtekintettük a lékai várat és a Sebastian-vízesést Puchbergben. Szép élményekkel gazdagodtunk.
A kézilabda diákolimpia IV. korcsoportos leány csapatunk a megyei elődöntőn 2. és a megyei döntőn 3. helyezést ért el. A csapat tagjai: Szélesi Sára, Pup Sára, Szabó Liliána, Berki Alíz, Pörneczi Fanni, Szabó Kíra, Barabás Hanna, Lecsek Luca, Németh Eszter, Németh Dorka, Pap Laura. Felkészítőjük Geiger Csilla tanárnő.
Iskolánk a Fenntarthatósági Témahetünkhöz kapcsolódóan rajzpályázatot hirdetett a Tankerület számára. Örömmel fogadtuk a sok szép gyerekmunkát, melyek között a zsűri, Pálné Horváth Mária és Németh Katalin a következő rangsort állította fel. Az 5-6. osztályos diákok között első helyezésben részesült: Rajczi Balázs 6.osztályos tanuló (CVÁI Alsósági Tagiskolája). Második helyezett lett: Nagy Melissa 6.osztályos tanuló (CVÁI Alsósági Tagiskolája). Harmadik helyezett: Üveges Mirella Evelin 6. osztályos tanuló (CVÁI Alsósági Tagiskolája). Különdíjban részesült: Beleznai Zsófia (CVÁI Alsósági Tagiskolája) és Szalay Elina (CVÁI) 5. osztályos tanulók. 7-8. osztályos kategóriában első helyezést értek el: Fazekas Fanni és Nagy Elizabet 8. osztályos tanulók (CVÁI). Második helyezett lett: Gudui Evelin 7.osztályos tanuló (Kemenesmagasi Általános Iskola). Harmadik helyezett lett: Mesterházy Gréta 7.osztályos tanuló (CVÁI). Különdíjban részesült: Tóth Szabina (Kemenesmagasi Általános Iskola) és Horváth Lilla (CVÁI) 7. osztályos tanulók.
Iskolánk tanulói hetedik éve vesznek részt korábban a Dinasztia Kiadó, jelenleg a Móra Kiadó szervezésében LÜK versenyen. Évek óta sikeresen szerepelnek a gyerekek ezen a többfordulós versenyen. A LÜK (Logika-Ügyesség-Kitartás) játék nagy népszerűségnek örvendő készségfejlesztő eszköz, amellyel játszva tanulnak a gyerekek. Élvezetes és sokoldalú játék, mely önállóságra szoktat, önellenőrzésre nevel, koncentrációt fejleszt. A tanuláshoz legfontosabb képességeket fejleszti. Az iskolában alsó tagozaton szakköri keretekben is használják az eszközt.
Április 23-án nálunk rendezték meg a verseny területi fordulóját. Második, harmadik és negyedik évfolyamon mérték össze tudásukat a gyerekek. Minden évfolyamon 3-3 feladatlapot kellett megoldaniuk magyar nyelv, matematika és logika területen. Iskolánkat a következő tanulók képviselték:
- osztály: Árvai Bálint (2.b), Ölbei Botond Péter (2.b), Sándorfi Aisa Lilla (2.b)
- osztály: Takács Eszter (3.a), Káldi Borbála (3.a), Szabó Orion (3.c)
- osztály: Hérincs Panna (4.a), Somogyi Norina (4.b), Farkas Vivien (4.d)
Legeredményesebb tanulónk Káldi Borbála volt, aki hibátlan megoldással az első helyezést szerezte meg korcsoportjában, ezzel kivívta a továbbjutás lehetőségét a kistérségi fordulóra.
Iskolánk delegációja részt vett Budapesten a báró Eötvös Loránd halálának 99. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen és koszorúzáson.
2018. április 11-én került megrendezésre Celldömölkön a Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny területi fordulója, ahol iskolánk két csapata indult. Negyedik helyezést ért el Szélesi Sára, Pup Sára, Horváth László, Nagy Zoárd csapata Első helyezést ért el Gelesits Luca, Fazekas Fanni, Deutsch Nóra, Németh Eszter csapata, ők részt vehettek a megyei döntőn, ahol nagyon szépen szerepeltek. Nagyon széles és mély ismeretekkel kellett rendelkezniük a tanulóknak elsősegélyből, katasztrófavédelemből, tűzoltási ismeretekből, árvízvédelemből mind elméleti, mind gyakorlati szinten.
Felkészítőjük Geiger Csilla tanárnő volt.
Kustánczi Dárius Leopárd, az iskola 3.a osztályos tanulója, a hétvégén részt vett a lll. Europen Open bajnokságon. 5 ország képviseltette magát.
Dárius a gyermek 35kg súlycsoport első helyén végzett, melyhez a rengeteg felkészülés mellett egy jól kivitelezett ushiro geri jodan vezetett. Ezzel a fordulásos fejrugással technikai K.O. -t tudott elérni.
A dobogó legfelső fokára állhatott, ismét elnyerve az európa bajnoki címet.
Iskolánk felső tagozatos tanulói a költészet napja alkalmából „villámcsődülettel” lepték meg alsós társaikat és tanáraikat. Az iskola előtti utcán percek alatt összeállt a József Attila nevét formáló embertömeg. A diákok lelkesen emelték magasra irodalom munkafüzeteiket, hogy megalkothassák az élőképet.
Sárvárott rendezték a II. korcsoportos Labdarúgó Diákolimpia körzeti fordulóját kilenc csapat részvételével. Iskolánk focistái magabiztosan vették az akadályokat mind a csoportkörben, (Sárvár Nádasdy 3:0, Szt.benedek 5:1), mind az elődöntő során (Vép 3:0). A döntőben óriási küzdelemben, hátrányból fordítva ismét legyőztük a hazai Nádasdy csapatát (4:3), illetve döntetlent, 3:3-at értünk el Szentgotthárd labdarúgói ellen. Így végül is öt mérkőzésből négyszer győzve és egy döntetlent elérve , rosszabb gólaránnyal ugyan a második helyen végzett csapatunk, de ez a helyezés a továbbjutást jelentette focistáink számára.
A következő megmérettetésre, a nyolc csapatos megyei döntőre, Vépen kerül sor április 16-án. Sok sikert kívánunk a fiuknak a folytatásban!
A csapat tagjai: -felső sor: Szalai Dávid, Benkő Milán, Szabó Bence, Major Ákos, Márkus Dániel, -alsó sor: Nagy Martin, Szabó Kristóf, Kovács Erik, Márkus Kristóf, Lőrincz Máté.
Edzők: Rosta Zsolt és Kazári József
Kustánczi Dárius Leopárd 3.a osztályos tanuló versenyeredményei
Dárius az idei tanévben már több, Kick-box és Muay Thai bajnokságon vett részt. Különböző szabályrendszerben 4 Országos , és 1 Európa Bajnoki címet nyert.
Ezen a hétvégén pedig Baján mérettette meg magát, a WFC világszervezet 2 napos Nemzetközi Bajnokságán, ahol 220 indulóból 35 kg-ban szintén I. helyen végzett.
2017/2018 tanévben elért eredményei:
17/10/17 WFL,WFM, WOMAA,ICO Nyílt Európa Bajnokság Zalaegerszeg
K1 Light szabályrendszerben Gyermek 35 kg kategóriában I. hely
17/11/25 WFL,WOMAA Diákok a Drog ellen Országos Bajnokság Zalaegerszeg
LowKick Light szabályrendszerben, U9 35 kg kategóriában I.hely
17/12/9 Nyílt Országos Verseny Sopron
K1 Light szabályrendszer Gyermek 35 kg kategóriában I.hey
18/02/10 IFMA Muay Thai Reménység Kupa Budapest
Muay Thai Light szabályrendszerben U10 36 kg kategóriában I.hely
18/02/24 WFL, WFM, WOMAA Gyermek és Ifjúsági Országos verseny Sopron
Oriental Light szabályrendszerben Gyermek 35 kg kategóriában I.hely
18/03/24-25 WFC Nemzetközi Nyílt Bajnokság Baja
LowKick Light szabályrendszerben Gyermek 37 kg kategóriában I.hely
Karate Nyugatmagyarországi területi diákolimpia döntő – Várpalota, 2018.03.04.
A versenyen több mint 300 induló volt az ország nyugati feléből és Budapestről. Bakonyi Boldizsár, a gyermek 2. kategória 40-45 kg –os súlycsoportjában indult, ahol harmadikkiemeltként a főtáblán kezdte a küzdelmeket. Itt magabiztos győzelmekkel bekerült a legjobb három versenyző közé. Ezután körmérkőzéses küzdelemben döntötték el a helyezéseket, ahol Boldizsárnak jutott a bronz, így továbbjutott az országos döntőbe.
Edzője: Bolla Péter
Sok sikert kívánunk neki a következő megmérettetésen!
Kosárlabda (2018.03.08.)
Kosárlabda csapatunk meghívást kapott a keszthelyi Castellum Kupára. 11 fős keretünkben, a középiskolások mellett, 4 általános iskolás fiú is szerepelt. Fonyó Máté, Gőcze Bence, Hérincs Máté és Hujbert Martin segített kivívni a kupagyőzelmet, melyért érmeket, serleget és vándorkupát vehettünk át. Jövőre hasonló szereplést várunk!
Edzők: Szabó Bence, Csói Gábor
Asztalitenisz diákolimpia (2018.02.16.)
„Hajnalban indultunk az Országos Asztalitenisz Diákolimpia döntőjére, Karcagra. A három napos megmérettetés első napján volt érdekelt a CVÁI csapata, (Gőgös Martin, Németh Bence, Ölbei Barnabás) melynek egyik tagja Martin, egyéniben is érdekelt volt. Az egyéni versenyszámokkal kezdődtek a küzdelmek 4db 5fős csoportokban.(minden megye első helyezettjei jutottak be a döntőre) Martin mind a négy mérkőzését megnyerve jutott be a negyeddöntőbe, ahol fábiánsebestyéni ellenfelét 3:1-re, majd az elődöntőbe nyíregyházi vetélytársát nagy csatában 3:2 győzte le. A döntőben kiélezett mérkőzésen 3:2-re maradt alul a veresegyházi fiú ellen. Így ezüstéremnek örülhettünk és Martin játékát látva, bizakodhattunk a csapatversenyre. A fiúk nagyon várták már, hogy számukra is elkezdődjön a verseny.17 érvényes csapat nevezett, 4 fős csoportba kerültünk, Ároktőt 3:0-ra, Kispestet 2:1-re, Szolnokot 2:1-re győzték le a fiúk és várták a sorsolást a negyeddöntőre. Az ellenfél Szentes csapata volt, akiket 2:1-re felülmúlva már az elődöntőre készültünk. Az ellenfél a számunkra is esélyesnek tartott, későbbi győztes Szeged lett, akiktől 3:0 arányban kaptak ki a fiúk. A neheze ezután következett. Este fél 10-kor ébren tartani a fiúkat és megküzdeni a harmadik helyért. Sikerült: CVÁI-Siófok 2:1. A fiúk a dobogón az örömük a fotókon. A hazaút hosszú és csendes volt.”
Ölbei Péter
Edzőik: Iván Csaba, Obrácz István, Ölbei Péter
DIÁKOLIMPIA
2018. március 2-án a Celldömölkön megrendezett kézilabda megyei diákolimpiaelődöntőjében iskolánk III. korcsoportos lánycsapata az első helyen végzett, így továbbjutott a megyei döntőre. Ennek helyszíne Vasvár volt, ahol 6 csapat mérte össze a tudását 2018. március 21-én. Iskolánk tanulói az előkelő megyei 2. helyezést érték el, amellyel bejutottak az országos selejtezőbe.
A csapat tagjai: Budai Petra, Erdélyi Emese, Fonyó Virág, Győrvári Gréta, Gyurák Rozina, Hajdu Hanna, Imreh Réka, Józsa Vivien, Kocsis Eszter, Pup Rozi, Pup Sára, Tóth Tícia, Verasztó Anna.
Felkészítő tanáruk: Gálné Nagy Erika.
Országos sikerek
A tavalyi tanév nagyszerű eredményeihez hasonlóan a 2017/2018-as tanév első félévében a Hebe Kft. országos levelezős versenyein is remek teljesítményt nyújtottak diákjaink. A Szabó Magda emlékére meghirdetett egyfordulós megmérettetésen Bertalan Boglárka és Józsa Regina Sára 6. a osztályos tanulók csapatban kiemelkedő munkájukkal országos 1.helyezést értek el. Az őszi háromfordulós olvasóversenyen Mesterházy Péter 6. c osztályos diák országos 2. helyezést érdemelt ki nagyszerű versenyzésével. A tanulók szövegértési, szövegalkotási, érdekes, kreatív feladatokon keresztül adtak számot tudásukról. Az olvasás mellett rajzolás, filmnézés tette színesebbé a versenyt, valamint saját tapasztalataikat, élményeiket, véleményüket kellett egy-egy adott témáról kifejteni. A diákok felkészítője Vass Veronika tanárnő volt. Eredményükhöz gratulálunk!
FELHÍVÁS
a Celldömölki Városi Általános Iskola első évfolyamára történő beíratásra
Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2018/2019. tanévre történő általános iskolai beíratásra az alábbi időpontokban kerül sor:
2018.április 12. (csütörtök) 730 órától 1900 óráig
2018. április 13. (péntek) 730 órától 1800 óráig
Helyszín: Celldömölk, Árpád utca 34.
Tanköteles gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes
vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni.
Beíratáskor az alábbi dokumentumokra lesz szükség:
– a gyermek törvényes képviselőjének személyazonosító igazolványa,
– a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított, lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya),
– az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás eredeti példánya, amely lehet:
óvodai szakvélemény,
nevelési tanácsadás keretében végzett iskolaérettségi szakvélemény,
sajátos nevelési igényű gyermek esetében a szakértői bizottság szakértői véleménye,
– gyermek taj-kártyája és születési anyakönyvi kivonata,
– kedvezményre jogosító dokumentumok (ha van: tartós betegséget igazoló dokumentum, igazolás a rendszeres gyermekvédelmi támogatásról, igazolás a három, vagy több gyermek után folyósított családi pótlékról),
– Nemzeti Egységes Kártyarendszer Adatlap (az okmányirodán készítik a diákigazolvány kiállításához, szükséges a gyermek megjelenése is az okmányirodában),
– nem magyar állampolgár esetén regisztrációs igazolás vagy tartózkodási kártya vagy állandó tartózkodási kártya,
– nyilatkozat az életvitelszerű lakcímről,
– nyilatkozat a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról
– felügyeleti jog egyedüli gyakorlása esetén a nyilatkozat mellé a szülők gyámhivatalban felvett nyilatkozata a szülői jog gyakorlásáról, vagy a Gyámhivatal határozata, vagy a bírósági ítélet vagy a halotti anyakönyvi kivonat,
– gyámok esetén a nyilatkozat mellé a gyámhivatal döntése a törvényes képviselet ellátásáról,
– nyilatkozat az etika, illetve a hit- és erkölcstan tantárgy választásáról,
– nyilatkozat étkezési igényről, napközis ellátásról, illetve kérelem a délutáni foglalkozások alóli felmentésre,
– nyilatkozat az utazási költség vállalásáról a beiskolázási körzetünkön kívülről érkezőknél.
A nyilatkozatok letölthetők az iskola honlapjáról: www.celliskola.hu/beiskolazas, vagy beiratkozáskor a helyszínen is kitölthetők.
A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt, döntéséről 2018. április 20-ig írásban értesíti az érintett szülőket. Elutasítás esetén a jogorvoslati eljárást megindító kérelmet az iskola fenntartójának (Sárvári Tankerületi Központ) kell címezni és az iskola igazgatójánál kell benyújtani.
A Celldömölki Városi Általános Iskola körzetébe tartozó települések, utcák és terek nevét az alábbiakban közöljük:
Celldömölk Városi Általános Iskola (9500 Celldömölk, Árpád u. 34.)
Beiskolázási körzete: Celldömölk (a város teljes közigazgatási területe, kivéve az Alsósági Tagiskola körzetébe tartozó utcák által meghatározott terület), Kemeneskápolna, Kemenesmihályfa, Kemenessömjén, Kemenesszentmárton, Köcsk, Mersevát, Mesteri, Nagysimonyi, Nemeskocs, Tokorcs.
Celldömölki Városi Általános Iskola Alsósági Tagiskolája (9500 Celldömölk, Sági u. 167.)
Beiskolázási körzete: Celldömölk: Bajcsy-Zs. utca, Barátság utca, Béke utca, Bem utca, Bokod utca, Dobó K. utca, Eötvös utca, Erdőalja utca, Fazekas M. utca, Hegyalja utca, Hegyi utca, Heiner utca, Izsákfa utca, Jókai M. utca, Kankalin utca, Kertalja utca, Kódó utca, Kökörcsin utca, Kőtörő utca, Kráter utca, Kresznerics utca, Liszt F. utca, Martinovics utca, Marx utca, Mátyás király utca, Móricz Zs. utca, Puskin utca, Ság hegy utca, Sági utca 101-től végig, 100-tól végig, Sikló utca, Somogyi B. utca, Táncsics M. utca, Újvilág utca, Uzsabánya utca, Vak B. utca.
Celldömölki Városi Általános Iskola Kenyeri Tagiskolája (1-4. évfolyam) (9514 Kenyeri, Ady E. u. 61.)
Beiskolázási körzete: Kenyeri, Pápoc.
Gazdag Erzsi szavalóverseny eredménye:
- Perlaki Márk
- Csuka Dorka
- Horváth Annamária, Molnár Borbála
Különdíj: Gersey Kata
A LÜK verseny helyezettjei:
- Árvai Bálint 2.b
- Ölbei Botond Péter 2.b
- Sándorfi Aisa Lilla 2.b
Adventi kirándulás
Sikeres szavalóverseny
A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban 2017. november 14-én lezajlott az immár hagyománnyá vált Berzsenyi és kora szavalóverseny. Celldömölk és környéke iskoláiból érkezett felső tagozatos diákok két korcsoportban (5-6.osztály, 7-8. osztály) mérték össze tudásukat kötelező és szabadon választott verseikkel. A nemes vetélkedéssel a diákok minden esztendőben tisztelegnek az iskola névadója előtt. A szavalóversenyen iskolánk két tanulója is felállhatott a képzeletbeli dobogóra. Az 5-6. osztályosok között 3. helyezett lett Badics Zsófia 6. c osztályos tanuló, míg a 7-8. osztályosoknál 1. helyezést ért el Kozma Petra 7. a osztályos diákunk. Mindkét tanuló felkészítő tanára Gulyásné Vass Veronika tanárnő.
sapattagok:
Dobány Dina, Pál Kata, Talabér Bianka, Tóth Anett
Határtalan jókedvvel Kárpátalján
A Városi Általános Iskola diákjai az idei tanév őszén ismét lehetőséget kaptak határontúli tanulmányi kirándulás megszervezésére. Előző évekhez hasonlóan őszi utazásunk célpontjául Kárpátalját választottuk. Az utazás megszervezésében és megtervezésében a Scool-Túra utazási iroda segített.
Az utunkat a nagy izgalom mellett alapos felkészülés előzte meg. A földrajz, történelem és magyar órákon számos előzetes ismeretet szereztek a gyerekek.
Ukrajna hatalmas kiterjedésével Európa 2. legnagyobb országa, határai a Fekete-tengerig nyúlnak.
Kárpátalja ebből két megyényi területet, mindössze 12000 négyzetkilométert foglal el.
Az ország 42 millió lakosából 150 ezer a magyar anyanyelvűek lélekszáma. Többségük a beregszászi járásban, színtiszta magyar falvakban él. Ápolják nyelvüket ott is, ahol a lakosság kisebbségét alkotják. A mai Kárpátalja, soknemzetiségű, így kultúrája is több hagyományból táplálkozik, meglehetősen sokszínű.
A hajnali indulásnak köszönhetően már kora délután elértük az ukrán-magyar határátkelőt.
A határátlépés nekünk már szokatlan módon lassan és néma csendben zajlott.
Beregszász felé, Kárpátalja fővárosába tartottunk. A város a határtól 6km-re fekszik, az utak rossz állapota miatt nagyon lassan haladtunk. Ez bennünket nem zavart. Kíváncsian forgattuk fejünket a busz ablakából minden irányba. Úgy éreztük egy időutazáson veszünk részt.
Általunk sosem látott régi Zsigulik, Moszkvicsok, gázpalackkal hajtott autóbuszok haladtak el mellettünk.
Apró, szegényes családi házakat,udvarukon láncra kötött kutyákkal, kopott, szürke épületeket láttunk.
Első megállásunk alkalmával kéregető gyerekek, éhes, gazdátlan, lesoványodott kutyák környékeztek meg bennünket. A látványtól is fájt a szívünk, odaadtuk maradék szendvicseinket.
Beregszászon ismertük meg Zoli bácsit /Varjú Zoltán/. Négy napon át volt idegenvezetőnk, társunk,segítőnk, tanácsadónk. Nem csak tiszteletre méltó tudását, hanem személyes élményeit és érzéseit is átadta nekünk.
Nagyon gazdag programunk volt. Voltunk a Munkácsi várban, egy délutánt Ungvár belvárosában töltöttünk, megcsodáltuk az itteni görög katolikus székesegyházat, elsétáltunk a hangversenyteremként funkcionáló zsinagóga mellett,megkoszorúztuk Petőfi szobrát, az ottani nép hagyományait őrző skanzenbe is ellátogattunk.
Eljutottunk a Szolyvai Emlékparkba , amely 1944-es években a „ malenkij robotra” elhurcolt emberek gyűjtőtábora volt. Megrendülve hallgattuk szomorú történetét, majd tiszteletünket leróva helyeztük el koszorúnkat.
Régóta ismert a polenai ásványvíz gyógyító hatása, melyet ivó- és fürdőkúra gyanánt is hasznosítanak. Mi is megkóstoltuk. Az itt palackozott ásványvizek Európa szerte keresettek.
Felejthetetlen élményt szereztek nekünk a sárosoroszi általános iskolások. Leírhatatlan szeretettel fogadtak bennünket és megható műsorral kedveskedtek nekünk. Iskolájuk jóval kisebb, szegényesebb, de bármerre néztünk, a folyosók, tantermek falát díszítő dekorációk, gyermekrajzok, képek az összetartozásról,a hazaszeretetükről, és az anyaországhoz való ragaszkodásukról árulkodott.
Kacskaringós, zötyögős út vezetett a Vereckei-hágóhoz, de a látvány mindenért kárpótolt bennünket. Utazásunk talán legmeghatóbb pillanatait éltük át itt. Napsütésben, könnyű sétával értünk fel a honfoglalási emlékműhöz. Hét tömbből áll, szimbolizálva az itt vonuló 7 törzset. Nyílásában a vérszerződésre emlékeztető oltárkő található. Felemelő,megindító érzés Himnuszunkat énekelve ott állni, ahol ősein is állhattak 1100 évvel ezelőtt.
4 nap, 2000km, rengeteg látnivaló, sok új barát. Életre szóló élmények, képek, érzések, hangulatok. Visszamennénk….
7.c és 8.osztályosok
Hétfőn az iskolánkba az egészségnevelési projekt keretében méhészek látogattak. Előadásukban megismerkedhettek a méhek és a méhészek munkájával. Megtapasztalhatták, mennyi munka áll egy üveg méz boltba kerülése mögött.
Majd sokféle mézfajtát kóstolhattak.
Hagyományteremtés szándékával második alkalommal került megrendezésre a gimnázium által szervezett Berzsenyi Labdarúgó Kupa. Csapatunk két könnyű győzelemután /Berzsenyi Gimnázium 5:2, Szent Imre Jánosháza 8:0/ óriási megmérettetésben, sokszor szikrázó, de mindenképpen nagy iramú, változatos küzdelemben maradt alul 4:3 arányban a Szent Benedek Iskola csapatával szemben. Így a második helyet szerezte meg a tornán.
A dobogós csapat tagjai: Borbács Ádám, Lórántfy Barnabás, Süle Patrik, Hujbert Martin, Péter Márk, Gőcze Bence, Bárdossy Bence. Edző: Kazári József