Skip to content

„Íme, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet hibátlanul írják.”

József Attila: Hazám

Április 11-én immár 61. alkalommal ünnepeltük a magyar költészet napját. Az idei év különösen jelentős , hiszen József Attila születésének 120. évfordulójáról is megemlékeztünk ezen a jeles napon.

Iskolánk felső tagozatos diákjai részt vettek a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium által szervezett költészet napi megemlékezésen, ahol örömmel kapcsolódtak be a közös versmondásba, ezzel is tisztelegve a magyar líra nagyjai előtt.

Házon belül is ünnepeltünk: játékos vetélkedőt rendeztünk, melynek során a tanulók izgalmas kvízekkel és keresztrejtvényekkel mélyülhettek el a költészet varázslatos világában. A felsősök lelkesen vettek részt a feladatok megoldásában.

A legtöbb helyes megfejtés az 5.a, 6.a és 8.b osztályokból érkezett, ezért ők nyerték el a szülői munkaközösség által felajánlott meglepetés édességet, melyet ezúton is hálásan köszönünk! 🍬🎉

Gratulálunk a nyertes osztályoknak, és köszönjük minden résztvevőnek a lelkes részvételt!
❤️📖

#KöltészetNapja #Iskola #Kreativitás #Gratulálunk

Szombathelyen került megrendezésre a Diákolimpia III-IV. korcsoportos lány labdarúgás megyei döntője, ahol iskolánk csapata izgalmas mérkőzéseket játszva, a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A csapat tagjai: Kelemen Fanni, Bors Betta, Bata Jázmin, Mogyoróssy Lora, Csuka Dorka, Kiss Vivien, Márkus Martina, Gyurák Bíborka, Mogyoróssy Zora, Csókás Laura.

Felkészítők: Kazári József, Geiger Csilla

Gratulálunk a csapatnak!

2025.03.24-én lezárult a XXVIII. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei fordulója. Erre a megmérettetésre iskolánk négy tanulója jutott tovább az iskolai versenyen elért teljesítménye alapján.

A 7. b osztályos Vincze Dalma a megyei verseny III. helyezettje lett.

Felkészítő tanára Szabóné Nagy Henriette.

A teljesítményükhöz szívből gratulálunk!

                                        Vincze Dalma megyei 3. helyezett

Három diákunk emléklapot kapott a versenyen való eredményes szerepléséért:

  • Horváth Noémi Nikolett 5.a osztályos tanuló
  • Posvancz Dávid 5.c osztályos tanuló

Felkészítő tanáruk Szabóné Nagy Henriette.

  • Kiss Vivien 6. b osztályos tanuló

Felkészítő tanára Süléné Jakab Roxána.

                    Horváth Noémi Nikolett – Posvancz Dávid – Kiss Vivien

 

2025.04.08-án, Jánosházán rendezték meg a II. korcsoportos kispályás labdarúgó Diákolimpia területi döntőjét. A tornán 5 iskola csapata mérhette össze tudását. Iskolánk csapata 3 győzelemmel és 1 vereséggel az előkelő 2. helyen végzett!

A csapat tagjai: Molnár Máté, Orth Patrik, Mecséri Noel, Szalai Ruben, Szalai Rómeó, Fehér Bence, Szabó Noel, Vajda Alex

Felkészítőjük: Benkő Bence és Kazári József

Gratulálunk! Szép volt fiúk

2025. április 4-én Szombathelyen a Kámoni Arborétum adott otthont a 28. „Madarak és fák napja” országos csapatverseny vas vármegyei fordulójának. 12 csapat mérettette meg magát több feladaton keresztül, amelyekben feladatlap, madárhang felismerés, és madár fajfelismerés is szerepelt. Iskolánk csapata az előkelő második helyet szerezte meg.

A csapat tagjai: Mórocz Liza, Perlaki Márk, Szalay Álmos

Felkészítőjük: Gálné Nagy

Erika Gratulálunk!

Celldömölkön került megrendezésre az összevont alapszintű lány III-IV. korcsoportos labdarúgás. Nagyon izgalmas mérkőzéseken, hibátlan teljesítménnyel a dobogó legfelső fokán végzett iskolánk csapata, ezzel megszerezte a megyei fordulón való szereplés jogát.

A csapat tagjai: Csuka Dorka, Bors Betta, Bata Jázmin, Kelemen Fanni, Kiss Vivien, Márkus Martina, Mogyoróssy Zora, Gyurák Bíborka, Mogyoróssy Lora, Csókás Laura.

Felkészítők: Geiger Csilla, Kazári József

Gratulálunk a csapatnak!

Március 28-án iskolánk csapata is részt vehetett Ostffyasszonyfán, a Petőfi Sándor Általános Iskola által rendezett Petőfi komplex irodalmi-történelmi csapatverseny Vas vármegyei döntőjén.

A diákoknak elméleti és kreatív feladatokon keresztül kellett számot adniuk arról, mennyire ismerkedtek meg Petőfi Sándor életével és munkásságával, különös tekintettel az ostffyasszonyfai tartózkodásával, valamint az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc eseményeivel.

A 8. c osztályos tanulókból álló Revolutio elnevezésű csapat ügyes versenyzéssel a 5. helyezést érdemelte ki.

A csapat tagjai: Csókás Laura, Kiss Luca, Faragó Bálint és Czinke Áron Adrián

A diákok felkészítő tanára: Horváthné Boros Enikő.

Szeretettel gratulálunk!

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial