
Celldömölki Városi Általános Iskola
9500 Celldömölk, Árpád utca 34.

2023. november 16-án versmondó versenyen vett részt iskolánk négy tanulója a Celldömöki Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. A rendezvényen elhangzó versekkel - az elmúlt évek hagyományaihoz híven - az intézmény névadója előtt tisztelegtek a versenyzők, akik két alkotással készültek a megmérettetésre. A kötelező vers Petőfi Sándor bármely költeménye volt, a másik pedig szabadon választható.
Bodnár Dominik és Perlaki Márk az 5-6. osztályosok korcsoportjában, Berki Márton és Németh Péter pedig a 7-8. osztályos kategóriában mutatta be a választott verseket.
A zsűri Németh Péter 8. b osztályos tanulónk szavalatát a III. helyezéssel jutalmazta. Péter Petőfi Sándor Szeptember végén és Wass Albert Vers című alkotásával indult a versenyen.
Gratulálunk az eredményhez!
Mind a négy tanuló felkészítő tanára: Szabóné Nagy Henriette


Játékos Sportvetélkedő Alapszintű Diákolimpia 2023.11.10. Celldömölk
Iskolánk a celldömölki Swietelsky Arénában szerepelt Diákolimpián Játékos Sportvetélkedő versenyszámban. A Celldömölki Városi Általános Iskola Alsósági Tagintézménye és a Jánosházi Batthyány Általános Iskola alsós diákjai ellen mérhették össze tudásukat és szerezték meg az első helyet. Nagyon parázs hangulatú, izgalmakkal teli délelőttöt tudhatunk magunk mögött, ahol minden résztvevő és minden szurkoló nagyon jól érezte magát. Gratulálunk a csapatnak!
Csapat tagjai:
Deé Zsófia, Fehér Bernce, Fekete András, Lengyel Kíra, Lukács Kíra, Mecséri Noel, Mórocz Maja, Nováky Emese, Orth Patrik, Pap Marcell, Pusztai Fanni, Rosta Zalán, Takács Artúr, Tóth Patrik, Váradi Via
Felkészítő: Geiger Csilla


2023. október 12-én került megrendezésre Celldömölkön az
Opál Asztalitenisz Csarnokban az alapszintű Asztalitenisz
Diákolimpia, ahol Kiss Benedek 3.b osztályos tanulónk a fiú
I.-II. korcsoportban 3. helyezést ért el.
Teljesítményéhez gratulálunk!
Szép volt Beni!

XXIV. Megyei Diáksport Nap
Ostffyasszonyfa, Pannónia Ring
2023. október 05. /csütörtök/
Immár 24. alkalommal került megrendezésre Ostffyasszonyfán, a Pannónia Ringen a Megyei Diáksport Nap. A rendezvény célja: sportolási lehetőség biztosítása, a kerékpársport és az atlétika népszerűsítése, szabadidős program az általános iskolák tanulóinak és a Pannónia Ring megismertetése. Iskolánk tanulói a III. és IV. korcsoportban meghirdetett 1849 méteres távon versenyeztek.
Eredményeink:
III. korcsoport lány kategóriában:
2.helyezett Kiss Vivien
3.helyezett Csuka Dorka
6.helyezett Kelemen Fanni
IV.korcsoport lány kategóriában:
5.helyezett Németh Vanda
IV.korcsoport fiú kategóriában:
3.helyezett Kerék Bálint
A Celldömölki Rendőrkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága által rendezett kerékpáros ügyességi versenyen a III. korcsoportos lány kategóriában Kelemen Fanni 2. helyezést ért el.

2023. június elején került sor a 33. Herman Ottó Kárpát – medencei Biológiai Verseny országos döntőjére a Fertő – Hanság Nemzeti Park területén, Fertőújlakon, a Csapody István Természetiskolában.
A három napos megmérettetésen 35 diák vett részt. Minden megyét egy – egy tanuló képviselt, akik egy iskolai és egy megyei forduló sikeres teljesítése után jutottak el ide. A verseny Vas vármegyei döntőjét iskolánk 8. a osztályos tanulója, Takács Eszter nyerte meg. A hazai versenyzők mellett érkeztek diákok a Felvidékről, a Délvidékről, Kárpátaljáról, a Partiumból, valamint Erdélyből is.
A verseny összpontszáma három fordulóból tevődött össze. A tanulóknak kiselőadást kellett tartani egy általuk fontosnak tartott témában, majd ezt követte egy elméleti forduló. Végül a terepgyakorlatra került sor a nemzeti park munkatársainak irányításával. Ennek keretében a versenyzők bejárták a Fertő – táj védett, ritkán látogatható területeit. majd az itt látottak, hallottak alapján ismét összemérték tudásukat.
Takács Eszter ezen a megmérettetésen kiválóan szerepelt, az országos tizedik helyezést szerezte meg. Felkészítője Kondics Erika tanárnő volt.

2023. június 10-én Sárváron, a II. VÁRRUN Közösségi Futáson Kiss Luca, 6.c osztályos tanulónk az Apród lány kategóriában az első helyezést szerezte meg.
Gratulálunk Lucának és további sikereket kívánunk!

Iskolánkat hat felső tagozatos tanuló képviselte a Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei fordulójában.
A XXVI. alkalommal megrendezésre kerülő, felmenő rendszerű verseny célja az anyanyelv értékeinek megőrzése, az anyanyelv iránti szeretet erősítése, a tehetséggondozás, a tehetséges tanulók és a fejlesztő pedagógusok közötti Kárpát-medencei kapcsolatok támogatása. A megmérettetés segíti továbbá a továbbtanuláshoz, a mindennapi élethez szükséges helyesírási készség fejlesztését, a helyesírási ismeretek bővítését, a helyesírási problémaérzékenységet, valamint a digitális írástudás fejlesztését.
A Kárpát-medence legjobb 4600 helyesírója versenyzett az 5–8. évfolyamokon ebben a fordulóban.
Iskolánkból megyei 7. helyezést ért el Csuka Dániel 8. b osztályos tanuló.
Megyei 8. helyezett lett Kocsis Zsófia 8. b osztályos diákunk. Felkészítő tanáruk: Németh-Vass Veronika tanárnő.
Büszkék vagyunk Molnár Borbála Anna, Vincze Dalma és Perlaki Márk, 5. b osztályos, valamint Hetesi Zsófia 6. b osztályos tanulóink megyei fordulóban nyújtott teljesítményére is.
Borbála, Dalma és Márk felkészítő tanára Szabóné Nagy Henriette tanárnő, Zsófit Berzsenyi Lilla tanárnő készítette fel a versenyre.
Szeretettel gratulálunk!

2023. május 22-én került sor a 3-4. osztályosok matematika versenyére. A két évfolyamból összesen 27 kisdiák vállalta, hogy megbirkóznak a változatos, gondolkodtató logikai feladatokkal. A verseny nagyon szoros volt, a helyezettek között néhol csak 1-2 pont eltérés volt.
3. évfolyamból I. helyezett Horváth Noémi 3.a
II. helyezett Vajda Zsóka 3.a
III. helyezést holtversenyben Novák Noel 3.b és Taliszter Hanna 3. c osztályos tanulók érték el
4. évfolyamon I. helyezett Boznánszky Benedek 4. c
II. helyezett Józsa Karina 4. b
III. helyezett Szabó Luca 4.c osztályos tanuló lett.
Felkészítőik: Lőrinczné Megyeri Klára, Láng Hajnalka, Sebestyén Tímea, Baranyai Mercédesz, Fekete-Kovács Eszter tanító nénik
Minden résztvevő kisdiák emléklapot kapott, és új tapasztalatokkal gazdagodott az izgalmas délután végeztével.
