Category: Program
Évzáró 2023
Ballagás 2023
DÖK nap
Iskolánkban 2023.06.14-én került megrendezésre a „Diáknap”.
Az esemény egy meghívott Zumbaoktató lelkes közreműködésével kezdődött, aki nagyon alaposan bemelegítette a tanulókat, tanárokat egyaránt. A folytatásban külön feladatok vártak az 1.-2. évfolyamos, a 3.-4. évfolyamos és a felsős tanulókra.
1.-2. évfolyamos tanulóink többféle sportos feladattal, mint a kötélhúzás, pados kidobó, kooperációsernyő, kő-papír-olló koordinációs létrán villanthatták meg ügyességüket, illetve a KRESZ szabályait tanulhatták, gyakorolhatták rollerrel egy felépített KRESZ pályán, majd szomjukat olthatták a saját kezűleg készített limonádéval, a nap folyamán csillámtetoválással, arcfestéssel gazdagodhattak.
3.-4. évfolyamos tanulóink a sütés rejtelmeivel ismerkedhettek meg. Saját kezűleg gyúrták, keverték, nyújtották a tésztákat. Nagyon finom, ízletes, szemet gyönyörködtető sütemények készültek. Sportprogramokkal folytatódott számukra is a nap, ahol versenyezhettek, játszhattak kedvükre. Mocsárjárás, íjászat, lepedőlabda, kő-papír-olló kordinációs létrán, asztalitenisz, léghoki várta a gyerekeket, majd egy fesztiváljellegű, zenés pályát próbálhattak végig.
5.-8. évfolyamos tanulóinkra a házibajnokságban kiírt sportok döntői vártak. Bajnokot hirdethettünk kosárlabdából, labdarúgásból, kézilabdából, frizbiből, floorballból. Azok a tanulóink, akik éppen nem sportoltak vagy szurkoltak az Actionbound program segítségével egy mozgásos, ügyességi pályát teljesíthettek az iskola területén. Felsős tanulóink megtekinthettek egy Kick-box bemutatót, aminek szintén aktív résztvevői lehettek, mert a látványos bemutató után ők is kesztyűt, pajzsot ragadhattak és kipróbálhatták az egyszerűbb ütéseket, rúgásokat.
5.-6. évfolyamos tanulóink szurkolói pólókat festhettek, 7.-8. évfolyamos tanulóink pedig a sütés örömeit gyakorolhatták. Nagyon finom ételek készültek.
A napot tanár-diák mérkőzésekkel koronáztuk meg, ahol a nyolcadikos tanulók a tanáraikkal mérhették össze tudásukat labdarúgásban és kosárlabdában. Nagyon lelkes szurkolói gárda mellett a labdarúgást a diákok, a kosárlabdát pedig a tanárok nyerték.
Nagyon mozgalmas, érdekes, programokkal teli napot zárhattunk.

Határtalanul 2023 II.
Határtalanul program — Erdély
1. nap – Nagyvárad
Határon túli első állomásunk Nagyvárad volt. Sajnos útunk elején technikai problémába ütköztünk. Buszunk műszaki nehézségét orvosolni kellett, ezért egy másfél órás szerviz kitérőt kellett beiktatnunk. Ezért az eredeti útitervtől eltérően közel 3 órás késéssel tudtuk elfoglalni a szállásunkat a Góbé csárdában, melynek jellegzetességeivel rögtön meg is ismerkedhettünk. A gyerekek boldogan foglalták el szobáikat, melyek Erdély egy-egy tájegységeinek jellegzetes motívumaival díszített bútorokat tartalmaznak. Kis pihenő és honismereti vezetőnk ismertetője után nyakunkba vettük a várost és megtekintettük Várad nevezetességeit. A nagyváradi várban meghallgathattuk a vár történetét és neves királyainkhoz kapcsolódó múltját, ezután pedig egy rövid városnéző túrára indultunk a Kőrös folyása mentén. Az idő sajnos nem volt kegyes hozzánk, ezért másfél óra után vissza kellett fordulnunk és visszatértünk szálláshelyünkre, ahol elfogyasztottuk a vacsoránkat.
2. nap – Nagyszalonta és Szatmárnémeti
A reggeli elfogyasztása és a szendvicsebéd elkészítése után 9 óra környékén indult újra útjára a busz. Első megállónk Nagyszalonta volt, ahol egy rövid sétát követően megtekinthettük Arany János szülőházát, majd ellátogathattunk a Csonka toronyba.
A Csonka torony nem hétköznapi kiállítótér, az egyes szobák nem egymás mellett helyezkednek el, hanem önálló emeleteken találhatók, ezt az adottságot kihasználva a kiállítás mind az öt szintje más és más irányból közelít Arany János életéhez és művéhez. A földszinten Nagyszalonta történelmének kulcspillanatai elevenednek meg a középkortól a 19. századig, bemutatva, hogyan hatja át az egyik legjelentősebb 19. századi költőnk műveit. Az első emeleten Arany János életét néhány személyes tárgyának bemutatásával követhetjük végig, a második emelet ember és költészet kultikus összekapcsolódását mutatja be, itt kapott helyet Barabás Miklós felújított Arany-portréja is. A harmadik emeleten az akadémiai szolgálati lakás egykori bútorait találjuk úgy elrendezve, hogy a használat különböző céljai érzékelhetők maradjanak, így egyszerre láthatunk szalont, háló- és dolgozószobát. A negyedik emeletet kilátónak nyitották meg a muzeológusok. A kiállításhoz érintőképernyős okostelefonon vagy tableten követhető virtuális felület is tartozik, melyen az angol és román nyelvű kísérő mellett helyet kaptak kiegészítő anyagok, valamint a látogatónak lehetősége nyílik játékos formában tanulni Arany János életéről és költészetéről.
Útunkat Szatmárnémeti irányában folytattuk, ahol az egykori Pannónia Hotel épületét néztük meg, majd a Püspöki palotához látogattuk meg. A Református láncos templomnál felidéztük a reformáció korszakát. Majd az Erdődi oltár másolatát tekinthetjük meg a Székesegyházban, azt az oltárt ahol Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságot kötöttek. Ezek után Koltó irányába vettük utunkat. A szállásunk is itt volt, ahol családias panziókban és házias vacsorával pihentünk ki a nap fáradalmait. A napunkat viszont egy mozgásos programmal zártuk, ugyanis helyi fiatalok szervezésében egy táncházzal zártuk az estét. Ahol a gyerekek megismerkedtek a máramarosi, csángó és moldvai táncokkal is.
3. nap – Koltó és Nagybánya
Reggeli után, elbúcsúztunk szállásadóinktól és Koltón tettünk látogatást, ahol Petőfi és Szendrey Júlia a mézesheteit töltötte. A Szeptember végén című vers gondolataival látogattunk a Teleki kastélyba, ahol a híres somfánál közösen elszavaltuk Petőfi „Szeptember végén” című versének első két versszakát. Ezt követően megkoszorúztuk a költő szobrát és megtekintettük a Petőfi életét és a Teleki Sándor életét feldolgozó kiállítást a kúriában. Útra keltünk és Nagybánya felé vettük az irányt, ahol a Szent István templom romjait követően megismerkedtünk a város bányászati múltjával és információkat gyűjtöttünk a híres nagybányai művész műhely legnagyobb alkotóiról. Ezt követően a gyerekeknek lehetőségük volt szuveníreket, ajándékokat és helyi termékeket vásárolni. Újra buszba szálltunk és utunkat a szállásunk, Nagykágya felé vettük. Útközben megálltunk Székelyhídon, ahol Böjte Atya Gyermekotthonának lakóit látogattuk meg a rövid közös játékot követően átadtuk nekik ajándékunkat. A szállásunk elfoglalása után vacsorával zártuk a napunkat a nagykágyai líceum kollégiumában.
4. nap – Székelyhíd, Érmindszent és Nagykároly
A reggelit követően 9 óra magasságában buszra pattantunk és újra Székelyhíd felé vettünk utunkat. Böjte Atya Gyermekotthonában foglalkozáson vettünk részt a helyi vezető segítségével a szabadság-szerelem kérdéséről. A Nagykároly felé vezető úton egy rövid kitérőt tettünk Érmindszent felé, ahol Ady Endre szülőházát látogattuk meg. Az ismertető után, Pesti Arnold tanár úr elszavalta a Magyar ugaron című Ady verset, majd megkoszorúztuk a költő szobrát.
Nagykárolyban megtekintettük a csodálatosan felújított kastélyt. Károlyi Gyula miniszterelnök kapcsán beszéltünk a Trianonhoz vezető útról és a Károlyi család jelentőségéről. Az állandó és időszaki kiállítások megtekintése után elsétáltunk az Aranyszarvas fogadóhoz, ahol először pillantotta meg Petőfi Szendrey Júliát. A fogadó után Károlyi Gáspár szobrát kerestük fel a városban. A nap végén visszatértünk előző napi szállásunkhoz, ahol egy játékos, sport vetélkedővel zártuk a napunkat.
5. nap – Nagyvárad
Utolsó napunkon visszatértünk az első nap, technikai nehézség miatt elmaradt programpontokhoz. A város alábbi nevezetességeihez látogattunk el: Holnap irodalmi társaság szoborcsoport, Fekete Sas Palota, Ady Endre szobor, Moskovics Miksa Palota, Deutschház. Hosszabb időt töltöttünk Nagyvárad központjának legrégebbi templomában, a római katolikusok által épített Szent László templomban. Megtudtuk, hogy a templom húsz éven át, 1721-1741 között épült, tornya csak később, 1800-ra készült el. Ebben a templomban található Várad legrégibb, még fennmaradt oltára az 1730-as évekből. Az oltárkép Szent Lászlót ábrázolja, amint kulcsokat ad át Várad püspökének. Egy hosszabb séta után tértünk vissza vacsorázni a szálláshelyünkre. Megismerkedhettünk a székesegyház hányattatott sorsával, megtekinthettük a csodálatos barokk stílusjegyeket, valamint Szent László domborművet, melyen a legenda szerint azt a bárdot tartja, mellyel vizet fakasztott a Tordai-hasadékból.

Határtalanul 2023 I.
Kirándulás Erdélybe
A Celldömölki Városi Általános Iskola 7. a és 7. c osztályos tanulói a „Határtalanul” pályázat keretében ismét lehetőséget kaptak az erdélyi magyarlakta területek meglátogatására.
A kirándulás előtt a tanulók különböző tanórák keretében közelebbről is megismerkedtek Erdély történelmi, földrajzi és művészeti sajátosságaival, nevezetességeivel.
A hajnali indulást követően első állomásunk Nagyvárad volt. A Szent László által alapított városban megtekintettük a barokk stílusban épült Római Katolikus Püspöki Palotát és Székesegyházat, Erdély legszebb és legnagyobb egyházi műemlékét.
Következő úti célunk a Nagyszalonta főterén álló Csonka torony volt, amely Szalonta várának egykori őrtornyaként szolgált az 1630-as években. Meglátogattuk az épületben elhelyezett Arany János Emlékmúzeumot is, Románia legrégebbi magyar irodalmi múzeumát, melynek megalapítását Széll Kálmán kezdeményezte 1882-ben, néhány nappal a költő halála után.
A történelmi Magyarország egyik legfontosabb Mária-kegyhelye, a Maros völgyében fekvő Lippával szemben lévő, impozáns, barokk, kéttornyú máriaradnai kegytemplom. A ferences rendi templom a Maros mente, a Bánság és a szegedi nagytáj központi búcsújáró temploma, amely nemcsak a táj festői szépségével vonz számos hívőt, de a környékbeliek szerint csodák helyszíne is a régmúlt idők óta. Utunk innen Dévára vezetett. A Böjte Csaba által alapított Szent Ferenc kolostorban átadtuk adományainkat az ott élő gyerekeknek, majd elmondtunk egy imát.
Aradon megkoszorúztuk az aradi vértanúk emlékművét és elénekeltük a Himnuszt. Ezt követően Marosillyén meglátogattuk Bethlen Gábor szülőházát, ahol egy előadást követően témához kapcsolódó feladatokat oldottunk meg. A következő állomásunk Vajdahunyad látványos várkastélya volt. Ezután folytattuk utunkat Gyulafehérvárra, ahol megtekintettük a Szent Mihály Székesegyházat, majd a Székelykő monumentális sziklatömbjének árnyékában fekvő Torockóra utaztunk. A zömmel magyarok lakta festői fekvésű falu egyedi stílusú, hófehérre festett házaival, különleges népviseletével és népművészetével egy elfeledett mesevilágba repített bennünket.
Kolozsváron, Mátyás király szülővárosában megcsodáltuk a róla elnevezett híres szoborcsoportot, valamint a mögötte magasló lélegzetelállító szépségű Szent Mihály templomot.
A varázslatos Erdély kapujaként is emlegetett Király-hágó Romániában, a Réz-hegységben, Kolozs és Bihar megye határán, Királyhágó és Báródsomos települések között 582 méter magasságban lenyűgöző látványt nyújt az ide látogatóknak.
Hazaindulásunk napján elbúcsúztunk Nagyváradtól, ahol még tettünk egy utolsó sétát a várost kettészelő Sebes-Körös partján.
Csodás élményekkel gazdagodva tértünk haza Erdélyből, ahol nemcsak a távoli vidék természeti szépségeit fedeztük fel, de az ott élő magyarok vendégszeretetét is örökre a szívünkbe zártuk. Köszönjük a lehetőséget!
Celldömölk, 2023. május 08. Mógor Anita


Diákolimpia junior és életmód tábor


Fenntarthatósági témahét 2023
A fenntarthatósági témahét keretében projektnapot tartottak az 1-2. osztályosok is. Témája a méhek világa volt. A nap folyamán megismerkedhettek a méhészek eszközeivel, kipróbálhatták azokat. Sok-sok érdekes feladat várt rájuk pl. virágpor gyűjtése és szállítása, kaptár építés, ügyességi játékok, virágültetés, méhecske készítése. Tartalmas és szórakoztató nap volt a gyerekek számára.

Diákolimpia
Petőfi, a ,,szabadságszerelmes”
7. és 8. osztályos diákjaink az Ostffyasszonyfai Petőfi Sándor Általános Iskola által szervezett Petőfi komplex irodalmi-történelmi csapatverseny döntőjében képviselték iskolánkat. A versenyzők két fordulóban mérhették össze tudásukat. Az 1. fordulóban 24 csapat versenyzett, a 2. fordulóba 9 csapat jutott. A tanulók Petőfi Sándor életével kapcsolatos irodalmi ismereteikről, a költő életének Ostffyasszonyfához kapcsolódó helytörténeti vonatkozásairól, a történelmi korszakról, a társművészetek területén szerzett tudásukról adtak számot.
A döntőbe jutott csapatok közül Szalay Borbála, Szentgyörgyi Kitti, Tüzes Dóra, Vajda Flóra a 2. helyet szerezték meg.
A Halász Viktória, Holczer Vivien, Csuka Dániel és Katona Áron tanulókból álló csapat az 5. helyen végzett.
7. osztályos tanulóinkból álló csapatunk, Hérincs Dorka, Budai Ádám, Budai Dávid és Németh Péter részvételével 7. helyezett lett.
Szeretettel
gratulálunk tanítványainknak!
Köszönjük az Ostffyasszonyfai Petőfi Sándor Általános Iskola pedagógusainak a verseny szervezését és lebonyolítását!
Felkészítő tanárok: Horváthné Boros Enikő, Mógor Anita, Németh-Vass Veronika, Szabóné Nagy Henriette


