Skip to content

Szeptember végén iskolánk is csatlakozott az Európai Diáksport Nap programjához, amelynek célja a mozgás, az egészséges életmód és a közösségi élmény népszerűsítése.

Az idei sportnapot szerencsére kellemes időjárás kísérte – időnként még a nap is kisütött, tovább fokozva a jó hangulatot.

Rendezvényünk több helyszínen zajlott: az iskola sportudvarán, tornatermeiben, aulájában, folyosóin, valamint a város főterén is változatos programokkal vártuk a résztvevőket.

A nap zenés bemelegítéssel indult, majd közös futással folytatódott. Az 5–8. évfolyamos diákok városi szinten, több iskola tanulóival együtt teljesítették a szimbolikus 2025 méteres távot, amelyet a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium szervezett egy előre kijelölt útvonalon, a város főtere körül. A biztonságos futást a rendőrség segítsége biztosította.

Tanulóink kiválóan szerepeltek a futóversenyen:

  • 5–6. évfolyamos lányok:
    Váradi Via – 1. hely
    Blockhaus Enola – 2. hely
  • 5–6. évfolyamos fiúk:
    Tóth Patrik – 3. hely
  • 7–8. évfolyamos lányok:
    Kelemen Fanni – 1. hely
    Kiss Vivien – 3. hely

Az alsó tagozatosok a zenés bemelegítést követően az iskola sportudvarán futották le számukra kijelölt távjukat. Ezt követően két külön pályán, hat-hat felállított állomáson mozoghattak zenére:

  • Az egyik pályán labdás és ügyességi feladatok várták őket,
  • A másikon játékos, fogós, ugróköteles és kooperációs ernyős állomásokon próbálhatták ki magukat.

Az 5–8. évfolyamosok különféle sportágakban mérhették össze tudásukat: kötélhúzás, röplabda, dodgeball, labdarúgás, kosárlabda szerepelt a programban. Emellett kipróbálhatták a mölkkyt, csocsózhattak, léghokizhattak, asztaliteniszezhettek, táncolhattak, valamint ügyességi és szellemi feladatokat oldhattak meg az Actionbound program segítségével.

 

A nap során 22 osztály, összesen 438 tanuló vett részt a sportolásban, mozgásban – tanáraink pedig aktívan bekapcsolódtak: futottak, ugróköteleztek, csocsóztak, és személyes példájukkal is ösztönözték diákjaikat.

Egy jó hangulatú, lendületes, élményekkel teli napot zártunk, ahol mindenki megtalálhatta a számára legkedvesebb mozgásformát. Köszönjük mindenkinek a részvételt és a szervezésben való közreműködést!

A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2025. szeptember 25-én a Turizmus Napja alkalmából pályaorientációs szakmai napot tarott a VVSZC Sárvári Turisztikai Technikum együttműködésével. A program során iskolánkból a 7. és a 8. évfolyamosok közül 22 tanuló ismerkedhetett meg az iskola képzési kínálatával interaktív foglalkozások keretében. Nagyon jól érezték magukat! Köszönjük a lehetőséget!

Szeptember 22-Én elindul a Millió lépés az iskoládért – Lép a cég! országos kihívás az Aktív Magyarország támogatásával. A program célja, hogy a diákokat, pedagógusokat és szülőket közös mozgásra ösztönözze – az iskolájuk javára.

🎉 Idén újra minden iskola részt vehet a sorsoláson!
🏆 100 iskola nyerhet 1.000.000 Ft értékű sportszervásárlási támogatást
👣 11 hét lépésgyűjtés, cégek bevonásával

👉 Nyerjen az Önök iskolája 1 millió forintot – mozduljon az iskola közössége!

📌 Részletek és jelentkezés: https://milliolepes.hu

Kérem, segítse hogy még több gyermeket mozdítsunk meg!

2025.június 10-én került megrendezésre Celldömölkön a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban a Berzsenyi Open elnevezésű atlétika verseny, ahol diákjaink nagyon szépen szerepeltek és rengeteg éremmel zárhattuk a versenyt.

Eredményeink:

Fiú 60 méteres síkfutásban:
1. Kerék Bálint

Lány 60 méteres síkfutásban:
1. Mogyoróssy Lora
3. Mogyoróssy Zora

Fiú 600 méteres futásban:
1. Kerék Bálint
2. Antal Kristóf

Lány 600 méteres futásban:
1. Lőrincz Petra
2. Kiss Luca
3. Mogyoróssy Zora

Fiú távolugrásban:
1. Kerék Bálint
3. Vass Dávid

Lány távolugrásban:
2. Lőrincz Petra
3. Mogyoróssy Lora

Fiú kislabdahajításban:
2. Taliszter Ernő Benett
3. Czender Alex

Lány kislabdahajításban:
1. Csókás Laura
2. Kiss Luca
3. Márkus Martina

4X200 méteres váltóban:
1. Kiss Luca, Antal Kristóf, Lőrincz Petra, Kerék Bálint
3. Mogyoróssy Zora, Taliszter Ernő Benett, Bertalan Luca, Czender Kevin

Gratulálunk tanulóinknak!
Köszönjük a Berzsenyi Dániel Gimnáziumnak a szervezést!

2025. június 11-én került megrendezésre a 32. Ság-hegy Kupa elnevezésű labdarúgó torna Celldömölk-Alsóságon, ahol iskolánk diákjai a III. korcsoportban első, míg a IV. korcsoportban második helyezést értek el.

A III. korcsoport tagjai: Hirsch Ferenc, Erdélyi Lorenzó, Erdélyi Brendon, Szabó Marcell, Pető-Bagics Barna, Tóth Patrik, Kocsis Dániel.

A IV. korcsoport tagjai: Kerék Bálint, Vass Dávid, Molnár Zénó, Czender Kevin, Czender Alex, Szabó István, Remport Zalán, Kiss Richárd, Pup Soma, Kocsi Botond, Sebestyén Ádám.

A III. korcsoportban gólkirály lett Pető-Bagics Barna, legjobb kapus Hirsch Ferenc.

A IV. korcsoportban gólkirály lett Kerék Bálint.

Felkészítők: Kazári József, Benkő Bence, Geiger Csilla

Gratulálunk a csapatoknak!

Köszönjük a szervezést a Celldömölki Városi Általános Iskola Alsósági Tagiskolájának!

Mozgásban telt a május is! 🏃♀️🏀🤾♂️ Májusban is az aktív mozgás jellemezte iskolánkat – diákjaink örömmel és lelkesedéssel vettek részt a különböző sport- és ügyességi programokon. A hagyományos népi játékok mellett egyre több új kedvenc is helyet kapott: a gyerekek kipróbálhatták a petanque játékot, valamint különböző népi játékokat is. Iskolai házibajnokságunk keretében a labdajátékok kaptak főszerepet: kosárlabda, kézilabda, floorball és dodgeball mérkőzések mozgatták meg az osztályokat, miközben a jó hangulat és a sport iránti szeretet végig érezhető volt. Nálunk a mozgás nemcsak testnevelés – közösségi élmény is! 💪 #ISCA #MDSZ #MovingSchoolsChallenger

Projektnap a Nemzeti Összetartozás Napján
Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján iskolánk különleges programmal emlékezett és tanult egyszerre: a 6., 7. és 8. évfolyam tanulói a Ság hegyi Tájvédelmi Körzet 50 éves jubileumát is ünnepelve vettek részt a „Celldömölk – a város, ahol élünk” című projektnapon.
Kilenc állomásos, vezetett túrán ismerkedtünk a környék geológiai, botanikai és történelmi értékeivel: a vulkánok világától az ásványokon és Eötvös Loránd munkásságán át a római kori emlékekig, madarakon és lepkéken keresztül a helyi növényvilágig. A program végén a 8. évfolyam megható énekes produkciója tette emlékezetessé a napot. 🎶🌿
Köszönjük a szakmai támogatást Tulok Gabriellának, a Vulkánpark vezetőjének és munkatársainak, az Őrségi Nemzeti Parknak, valamint iskolánk pedagógusainak! 👏
A közös túra – a természet és a közösség ünnepe – méltó módja volt az összetartozás megélésének. 🇭🇺🌍
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial