Iskolánk tanulói a Határtalanul program keretében idén már 6 napos tanulmányi kiránduláson vehettek részt (2025. május 3-8-ig) Erdélyben. A tartalmas napok alatt ellátogattunk Nagyváradra, Kolozsvárra, Csíkszeredára és Csíksomlyóra is. Megpihentünk a Királyhágón, sós levegőt szívtunk magunkba a Tordai-sóbányában és a Korondi Sóvágó műhelyben. Lehetőségünk nyílt Székelyvarság tanyavilágában "dzsipes" kalandtúrán feljutni a Madarasi Hargitára és megmászni a csúcsot. Szórakozási lehetőségként két bobpályát is kipróbálhattak tanulóink, zsindelykészítő mestert figyelhettek meg munka közben és a zetelaki fiatal táncosokkal táncolhattak együtt. Szejkefürdőn megcsodáltuk a székelykapukat, és nagyot sétáltunk Szovátán a Medve-tó körül. Farkaslakán és Székelyudvarhelyen elhelyeztük a megemlékezés koszorúit. Utazásunk során egészen az "Ezeréves határig" (Gyimesbükkig) jutottunk el.
Köszönetünket fejezzük ki a szívélyes vendéglátásért és vendégszeretetért (Magyarfenes, Zetelaka), valamint valamennyi buszsofőrünk munkájáért, amellyel emlékezetessé tették számunkra ezt az erdélyi körutazást.