Skip to content

A Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából pályázati felhívásokkal fordult a gyerekek, fiatalok felé. A Celldömölki Városi Általános Iskola felsős diákjai közül két tanuló nagyszerű eredményeket ért el.

A „Találkozásom Petőfivel” elnevezésű irodalmi pályázat versíró kategóriájában második helyezést érdemelt ki Lakat Piroska 7.b osztályos tanuló. Pircsi a „Petőfi színei” rajzpályázaton szintén díjazott lett, különdíjat vehetett át. Felkészítő tanárai: Németh-Vass Veronika és Nyerges Kincső tanárnők.

A „Petőfi-vers, amit mondani kell” versmondó versenyen Csuka Dániel 8.b osztályos tanuló remek teljesítményét első helyezéssel értékelte a zsűri. Dani felkészítő tanára Németh-Vass Veronika tanárnő.

A „Petőfi-vers, amit mondani kell” versmondó versenyen az alsó tagozatos diákok közül Székely Liza 3.c osztályos tanuló III. helyezést ért el. Felkészítő tanítója: Szabóné Tulok Katalin

Gratulálunk!

Mesemondó versenyt rendeztünk a Celldömölki Városi Általános Iskola 3-4. osztályos tanulói számára. Sok szép mesét hallhattunk ezen a délutánon, de voltak kiemelkedő mesemondók.

I. helyezett Szabó Sára 4.b

II. helyezett Székely Liza 3.c

III. helyezett Novák Noel 3.b

Gratulálunk minden mesélő kisgyereknek!

A költészet napjának megünneplésére a Döbrentei Gábor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ebben a tanévben is meghirdette a hagyományos irodalmi versenyét. A megmérettetésre 2023. április 5-én került sor Bobán. Az alsós diákok prózai, a felsősök lírai alkotásokkal léptek a zsűritagok elé.

Az 5-8. évfolyamos tanulók csapatversenyben is összemérhették tudásukat József Attila, Kölcsey Ferenc és Petőfi Sándor életéből és munkásságából.

A 7-8. évfolyamos versenyzők egy József Attila, valamint egy Petőfi Sándor verset adtak elő. Iskolánk tanulója, Csuka Dániel (8.b) nagyszerű teljesítménnyel érdemelte ki az első helyezést.

Felkészítő tanára: Németh-Vass Veronika.

Gratulálunk!

Tisztelt Szülő! Tisztelt Törvényes Képviselő!

Az oktatásért felelős miniszter által kiadott rendelet szerint az általános iskolai beiratkozás

2023. április 20-án és 21-én történik.

A szülő/törvényes képviselő csak egy általános iskolába nyújthatja be gyermeke jelentkezését!

A szülők/törvényes képviselő személyes megjelenése a beiratkozás folyamata során kötelező.

Beíratáshoz mindkét szülő megjelenésére, aláírására szükség van!

A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.

A gyermek sorsát érintő lényeges kérdésnek tekintendő a kiskorú gyermek nevének meghatározása és megváltoztatása, a szülőjével azonos lakóhelyén kívüli tartózkodási helyének, huzamos időtartamú vagy letelepedés céljából történő külföldi tartózkodási helyének kijelölése, állampolgárságának megváltoztatása és iskolájának, életpályájának megválasztása.

Ha a különélő szülők egyes, a közösen gyakorolt felügyeleti jogosítványok tekintetében nem tudnak megegyezni, erről a gyámhatóság dönt.

Beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványt (születési anyakönyvi kivonat, vagy személyi igazolvány, vagy útlevél), illetve az iskola a gyermek lakcímkártyája alapján ellenőrzi a tanuló lakóhelyét, tartózkodási helyét. Szükség lesz még a gyermek TAJ-kártyájára is.

A beiratkozás gördülékenyebbé tétele érdekében 2023. április 5-án (szerdán) megnyílt a beiratkozás szülői felület (BÁI), amellyel a szülőknek/törvényes képviselőknek lehetőséget nyújtanak arra, hogy előzetesen beküldjék gyermekeik adatait az adott általános iskolába (https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap).

http://celliskola.hu/wp-content/uploads/2023/04/BAI_Szuloi-tajekoztato_2023_v1.pdf

Illetve a dokumentumok kitölthetők előre, így is gyorsítva a beiratkozást. A szükséges dokumentumok letölthetők az iskola honlapjáról is (http://celliskola.hu/teszt-2/letoltesek/), vagy átvehetők az iskola portáján.

Gyermekét személyesen kell beíratni intézményünkbe. Ehhez kérjük foglaljon előzetesen időpontot 2023. április 19-ig 15 óráig:

A beiratkozásra Celldömölkön az Árpád utca 34. alatt, Alsóságon a Sági utca 167. alatt

  • április 20-án, csütörtökön 8 és 17 óra között,
  • április 21-én, pénteken 8 és 15 óra között

kerül sor.

A sorban állás elkerüléséért kérjük a foglalt időpontok betartását! Aki nem foglalt időpontot előre, annak előfordulhat, hogy várakoznia kell! 

Tisztelettel:

Viola István

intézményvezető

Magyar Taekwondo Szövetség rendezte Nagykátán az Olimpiai Reménységek és Magyar Bajnokság és Enrich Marian Emlékversenyt. Celldömölk Városi Általános Iskolából három 7.c osztályos tanuló vett részt.

Bakonyi Aladár Richárd kadet 65 kg kategóriában arany,

Kasza Ambrus Dániel kadet 60 kg kategóriában bronz,

Kovács Ákos kadet 70 kg kategóriában negyedik helyezést ért el.

A tanulók ELŐSZÖR vettek részt versenyen és 2 hónap alatt készültek fel, felkészítőjük Szarkali Dezső volt.

Tisztelt Szülők, Gondviselők!

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával támogassa iskolánkat! A felajánlásokat olyan programokra, eszközökre fordítjuk, melyekkel tanulóink iskolai szabadidős tevékenységeit segítjük.

Amikor adójuk 1%-áról rendelkeznek, a következőt jelöljék meg:

Iskolánkért Egyesület

19153395-1-18

2023.03.16-án került megrendezésre a III. korcsoportos leány kézilabda Diákolimpia körzeti döntő Sárváron a Nádasdy Tamás Általános Iskolában. Látványos játékkal iskolánk tanulói a harmadik helyet szerezték meg.

A csapat tagjai: Busa Letti, Csókás Laura, Csuka Dorka, Gyurák Bíborka, Hérincs Dorka, Kiss Luca, Márkus Martina, Mogyoróssy Lora, Mogyoróssy Zora, Németh Vanda, Orth Regina, Tarkó Violetta, Varga Eszter

Felkészítő: Geiger Csilla

2023.03.10-én került megrendezésre Celldömölkön a Swietelsky-Arénában a IV. korcsoportos fiú Diákolimpia megyei döntő. Iskolánk csapata magabiztos győzelmekkel három szombathelyi és egy szentgotthárdi iskolát maga mögé utasítva az első helyen végzett. Tíz mérkőzés alatt sokszor parázs hangulatú mérkőzéseken nagyszerű játékokat láthattunk.

Végeredmény:

  1. Celldömölki Városi Általános Iskola
  2. Szombathelyi Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
  3. Szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskola
  4. Szentgotthárdi Szent Gotthárd Általános Iskola
  5. Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola

Iskolánk az első hely megszerzésével az országos elődöntőben folytathatja.

Csapat tagjai: Árvai Bálint, Asbóth Máté, Benkő Bálint, Csói Barnabás, Czender Kevin, Doma Dániel, Faragó Bálint, Mészáros Kornél, Ölbei Botond, Sulyok Balázs, Szücs Bence, Tamás Dominik.
Felkészítő: Geiger Csilla

Az Írottkő Natúrparkért Egyesület Chernel István természettudós, ornitológus halálának 100. évfordulója alkalmából fotópályázatot hirdetett Vas vármegyei általános és középiskolás tanulók számára.

A felső tagozatos általános iskolai tanulók által beküldött fotók közük , a MADARAK kategóriában iskolánk tanulója, Csuka Dániel (8.b) „Versenyszellem” című képével a 2.  helyezést érte el.

Gratulálunk!